Korábbi esszéimben
beszámoltam a kanadai magyar irodalom számos témájáról: a költészet és
széppróza modern törekvéseiről, irodalmunk két (magyar és angol nyelvű)
dimeziójáról, költészetünk nemzedékbeli tagozódásáról, az angol nyelvű
regényirodalomról és a kanadai magyar memoárirodalomról. Az alábbiakban
vizsgáljuk meg a kanadai magyar költészetet stílusirányzati és tárgyi
szempontból, s vizsgáljuk meg a kanadai környezetbeli hatásokat a
költészetre.
Műfaji elemzés
A kanadai magyar költők szívesen alkalmazzák az elfogadott irodalmi
stílusirányzatok mondhatni minden válfaját, kezdve a klasszikus
költészettől a nyugatosig, a szürrealista képzettől a népi misztikus
irányzatig. Általában – hangsúlyozom, általában! – a korosztálytól
függően. Mert vannak kivételek is, mint Tűz Tamás, aki gazdag pályája
során végigvonult a hagyományostól a szürrealista és kísérletező
stílusirányzatok mindegyikén.
Hagyományos magyar iskola
A derékhad majminden tagja, Németh Ernõ, Kristóf Sándor, Domokos Sándor,
Csinger József kedvelte a klasszikus magyar versformát. Ez érthető is.
Az olvasók nagy része gyönyörűséget talál ebben a költészeti
irányzatban. Ez főleg verstani fegyelmezettségének s esztétikai
megbízhatóságának tulajdonítható. Az említett költők eleget tesznek az
irányzati elvárásoknak: a verstani szabályoknak. Verseiknek megvan a
törvényszerű felépítése. Tárgyi szempontból megalkotnak egy-egy
eseményt, kifejeznek egész, kerek gondolatokat, szép lírai
kifejezésekkel. Megvan az iskolai rendszerük is. Soraik szabályos
szótagszámokra épülnek, a sorvégek tökéletes rímekben feleselnek
egymással, módszeres pontossággal. Kinek van problémája Németh Ernő ezen
soraival:
A köveken virágok nyiltak,
piros virágok mindenütt;
Akik ott történelmet írtak,
vérrel írták le szent nevük.
Ezen verstani forma éltető eleme: a gondolatok kristálytiszta
megjelenítése, a közérthető nyelvi kifejezés, s egy-egy téma mondhatni
kerek történetbe való foglalása. Kristóf Sándor - a klasszikus költészet
formai szabályai, helyes nyelvtani törvényei, szótagolás, rímelés,
ritmus figyelembe vétele szerint - egész helyzetképet teremt “A stoikus
imája című” versében:
Végül megkeressük az egyszerűt,
Széteső sokmindenben a rendet.
Közepes tengerében a kevés nagyszerűt,
Kakofónia helyett a csendet.
Érzelmek láza után az egész hűvösét,
Forró délután a hűsajkú estet,
Hol elkoptak már a gyermekmesék,
Mik nemlétező Óperenciát kerestek.
Nyugatos irányzat
A nyugatos-újholdas hagyomány hazánkban az 1908-ban elindított Nyugat,
illetve az annak szellemiségét folytató Újhold című folyóiratról kapta
nevét. Ez az egész századot meghatározó irányzat alapvetően esztétista
volt. Nyugatra tekintő és mindenkor fogékony az európai modernség
nem-avantgárd áramlataira. Ady Endre már pályája kezdetén, de főleg
párizsi évei alatt észlelte a hagyományos klasszikus irányzat
fogyatékosságait, a magyar ugar lehúzó hatását. Új módszereket hordozó
költészetével - valamint társai, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi,
Móricz megújító munkásságával - indult a nyugatos irodalmi mozgalom első
szakasza. Az irányzat azonban túllépett az esztétista értékek keretein.
Az említett költők megalapozták a nemzeti elkötelezettségű és
szociálisan érzékeny radikalizmust. Három szakasza volt ennek az
áramlatnak. A kanadai magyarok a harmadik szakaszba esnek.
Tűz Tamás és Fáy Ferenc költészete ebből az irányzatból eredezik. Tűz
kezdeti alkotásain érezni lehet a katolikus nyugatos költők, Sík Sándor
és Harsányi Lajos hatását, a nagy társadalmi problémák versben való,
metafizikai megjelenítését, azok sztoikus életszemléletű kifejezését.
Kortársa, Fáy Ferenc is a nyugatos irányzatot követte, annak is sajátos
elemeit, köztük a naturalista életszemléletet, és az antropomorfikus
megjelenítést. Ez az irányzat nagyjából megőrzi a hagyományos klasszikus
versformákat: a rímet, a ritmust, a sorlábak törvényszerű alkalmazását.
Jó példa erre Tûz Tamás “Két tenger között” c. verse:
FEHÉR HEGYEN feküdtem, mint a kő.
Acél hangod zenélt az esti szélben,
Villám szemed lesújtott rám keményen
S kezem mint karcsú ág suhant elő.
Avantgárd költészet
Ebbe az ágazatba tartozik a kanadai magyarok közép-nemzedékének nagy
része, Kemenes Géfin László, Vitéz György Seres József és mások. Ezek a
költők serdülõ korban hagyták el hazájukat s magyar hagyományaikhoz a
kanadai, vagy legalábbis a külvilági élet hatása párosult. Az új
élettapasztalatokat nehéz lett volna a hagyományos klasszikus, de még a
nyugatos költészeti eszközökkel is hűen kifejezni. Az említettek ugyan
megmaradtak a magyar nyelv használata mellett, s témáik is magyar
élményeikbõl születtek. De kifejezésformájuk megtelt kísérletező
elemekkel, a ritmus fellazításával, merész szóképletekkel, töredezett
kompozícióval, vagyis avantgárd elemekkel.
Az avantgárd, az újat kereső irányzat szintén a múlt század elején
jelentkezett az irodalomban és a képzőművészetben. A nyugati - francia,
német, angol - költők igyekeztek a kor általános ízlésénél messzebbre
jutni a fejlődés valódi, vagy vélt útjain. Szűkebb értelemben: a 20.
század első felének formabontó irodalmát jelenti. Elsősorban az
expressionizmust, a futurizmust, a kubizmust, a szürrealizmust.
Ez utóbbi nálunk a két világháború között terjedt el. Az akkori fiatal
nemzedék, Kassák Lajos, Illyés Gyula, József Attila, Radnóti Miklós,
majd Juhász Ferenc, Weöres Sándor és Nagy László eltökélt szándéka az
volt, hogy a valóságnál is valóbb műveket alkosson.
A kanadai magyarok kezdeti pályája az ő hatásukat mutatja. Új
környezetük és élettapasztalataik komplexebb kifejezése azonban még az
övékénél is merészebb költői eszközöket igényelt. Gyökereiben
szakítottak a hagyományos elemekkel. Verseikbe prózai és színművi
eszközök vegyülnek, rímnek, ritmusnak, szótagszámnak, versszaknak nyoma
sincs náluk. A verskeret kegyelet nélküli szétzúzása sajnálattal
töltheti el a hagyományos, az esztétikailag szép versek olvasóját. A
szabad verselési forma azonban határtalan lehetőséget nyújt a költő
számára gondolatai kötetlen kiaknázására. Kemenes Géfin és Vitéz György
kezdeti költészetében még fel lehet ismerni a vers néhány formai elemét.
De a költői képek már ezekben az írásokban is szokatlan hangnemet
kapnak. Kemenes Géfin így ír: FEHÉRLÓFIA MÁSODIK KÖNYVE című, 69 oldalas
versében:
A Hód-tónál a sekélyben
legközelebb az éghez
ÖREGEMBER arca dereng tófenék és felszín között
magzatvíz bugyborékol kitátott szájából
apaszáj-méhbõl kitüremkedik a Hatalmas Gyermek
sörtével hátán gyöngyházas fogakkal
háromfoggal a szájpadlásán
kimászik a partra remegő lábakkal áll
hét esztendeig áll az északi szélben
a hetedik év reggelén megtalálja az ég hasadékában az űrt
meglátja a Fehér Sörényes Asszonyt
ki feléje közelít
fogóval a kezében
a fogorvosnõ melle beszakad a fogó eltűnik a tóban
a gyermek diadalmasan szétnéz a hegytetőn
kimondja az űrt
hangjával fekete vihart támaszt
szúette tölgyfák dőlnek a vízbe
jégeső zuhog le a menedékházra
lángot vet a fű kigyulladt egy bicikli
kiönt a tó hódok iszkolnak a tűz s víz között
a gyermek leteszi ceruzáját
útnak indul
garabonciás
lefekszik az iszapba halszájú apja mellé
rézfüves mezőn szamárrózsa mellé
addig áll míg rászárad a sár
megálmodja a füvek titkát a Sághegy sarát a szájban
hallja mit mond a varjúháj a tavaszi hérics
Emberi nyelven szólhatunk hozzád
Egyikünk gyógyít Másikunk mérgez
Engedd magadba gyökerünk titkát
Tartsd meg a szádban harmatunk írját
Hallgass kökörcsinre Hallgass gyöngybagolyra
Pünkösdkor fürödj meg Hajnali mezőben
Nem uralsz senkit sem Szavaddal gyógyítasz
Nem uralsz senkit Szavaddal ronthatsz….
S ez az idézet talán az egyszerűbb részletek közé tartozik. Vannak benne
oldalakra menő futamok melyekben a szavakat, sorokat, idegen
vendégkifejezéseket mintha válogatás nélkül takarította volna egybe. Ha
valóban beszélhetünk a kanadai magyar irodalomban a saját lábán álló,
külön utakon járó elvont költészetről, ezeknek tulajdonítható annak
létrehozása.
A fiatalabb nemzedék tagjai, Simándi Ágnes, Bali Brigitta, Hajós Tamás
is hasonló utakon jár, mint az előbbiek, ők is a hagyománytól eltérő
lírát hoztak létre, bár művészetükben érezni lehet Tűz Tamás, Pilinszky
János hatását. Simándi Ágnes így ír ,,Tiltott játék” c. versében:
a legszebb április talán meg se
történt velem,
a kietlen éjjelek, a belülről
moccanó fájdalom testet kapott
árnya mégcsak nem is név
hogy kimondjam
milyen keserű a búcsúvacsora!
a saláta, a hal, a szelet kenyér
azóta szomjazom, tengernyi év jön
még hihető álmokkal
csak április nem lesz már. soha.
Említést érdemel a népi és vallásos miszticizmus is, mint jelentős
irodalmi irányzat. Az előbbi legismertebb képviselője Sinka István volt,
aki a negyvenes években indította útjára ezt az irányzatot. Kanadai
Tamási Miklós. Versei megtelnek olyan tárgyakkal, mint a furulya,
pásztordal, taliga, napszámos, kapás, marokszedő. A marokszedő című
versben így ír:
Hajlongó anyóka
markot szed az égen
csillag-búzát őrölünk
még ezen a télen.
A vallásos miszticizmus képviselői Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Simándi Ágnes,
Seres József. Bár némelyikük, mint Tűz Tamás, gyakran fordul vallásos
témához, nem nevezi magát vallásos költőnek. Simándi Ágnes kezdeti
versein érezni lehet az ugyancsak katolikus költő, Pilinszky János
hatását, s verseiben gyakori elemként él a felekezeti liturgia és más
vallásos elem, de ő sem nevezhető a szó igazi értelmében vett vallásos
költőnek. Írásaik túlmennek az égi miszticizmus kötelékein. Mégis,
visszafojtott lélegzettel olvassuk az isteni vallomást ihlető sorokat,
mint Seres Józseféi is:
én mintáidnak is csak része vagyok, URAM
nem ismerhet senki
csak benned
az EGÉSZBEN
de engem most sok kis szemét eltakar
takaríts jobban, URAM
hogy meglelhesd Te is magad az enyémben
Jelen van a kanadai magyar költészetben az epikus irodalmi műfaj is. Ez
négy megkülönböztetett stádiumon ment keresztül az évszázadokon át. Az
első a 17. században indult Zrínyi Miklós és Gvadányi János munkássága
alapján. A második szakasz a 19. század derekán indult, Vörösmarty,
Petőfi és Arany hőseposzain, a harmadik az 1950-es években, Juhász
Ferenc és Nagy László írásain keresztül. A negyedik korszak itt
Kanadában alakult ki, Kemenes Géfin László és Vitéz György munkássága
alapján. Valamennyi gyökeres társadalmi és irodalmi változást igényelt.
Arany és Petőfi képtelen volt kifejezni a nemzeti megújhodást Zrínyi és
Gvadányi irodalmi eszközeivel. Hasonlóan, a Petőfi-Arany eposz forma
szűkösnek bizonyult a 20. századi életkörülmények kellő kifejezésére.
Juhász Ferenc teljesen új költői kereteket alkotott Apám, A szarvassá
változott fiú kiáltozása a titkok kapujában, József Attila sírjánál
c. eposzméretű írásaiban. Kanadában Kemenes Géfin és Vitéz új irodalmi
eszközöket teremtett ebben az ágazatban, az elõbbi a Fehérlófia
c. könyvekben, az utóbbi Jel beszéd, és Missa agnostica és
később megjelent köteteiben.
Tematikai felmérés
Vizsgáljuk meg ezek után, mirõl írnak a kanadai magyar költők. Mi
érdekli őket, mi áll legközelebb a szívükhöz. Általában elmondható, hogy
a hazaszeretet, a hazához fűződő honvágy kifejezése első helyet foglal
el költészetükben. Tűz Tamás így érez hazája iránt:
Mint zúgó szél a rétek csókját,
hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem. Fáradt agyamban
dalolsz, mint csobbanó patak.
Játékszerét a gyermek jobban
nem őrzené: ha jő az éj,
tündéri képedet szorítom szívem fölé. (Hazám)
Németh Ernő “Halvány fényednél” címűben pedig így:
Tengerekre hoztalak magammal,
s bennem mélyen elmerül világod,
hogy is gondolnék rád haraggal,
megbocsátást inkább tőled várok;
magammal hoztam tájaid csendjét,
megvígasztal, fáj is ez az emlék.
A haza fogalma elválaszthatatlan a szülőház, a család, a gyermekkor, a
szülőhely emlékétől. Fáy költészetét át, meg átjárja Pécel és
feledhetetlen népe iránti vágya, mely megmaradt lelkében élete végéig.
Kristóf Sándor verseiben, a haza az ifjúkori évek emlékével fonódik
egybe. Andrásik Gyula az elveszett haza emlékén lamentál, a hazán, mely
,,hervadó szíveink öreg félhomályán át” létezik csupán. Samu Margitot is
aggodalommal tölti el a haza állapota, sóvárgó szívvel idézi a nagy
elődök, Zrínyi, Kölcsey, Görgey, Kossuth alakját.
A vallás, a család, a gyermekkor, a szerelem, az ifjú korhoz fűződő
természeti szépségek, a közösségi és helyi események megéneklése,
mind-mind szerves részét adják irodalmunknak. A költők és írók részt
vesznek az őket körülvevő közösségi életben, szerepelnek hazafias
ünnepségeken, fellépnek kulturális rendezvényeken. Írásaik hűen tükrözik
társadalmi és politikai elhivatottságukat. A századvégi rendszerváltozás
előtt, otthoni kartársaikkal együtt ők jelentették a politikai
ellenzéket, ők fejezték ki a nép vágyait. A hazafias versek közül
legjelentõsebb a magyar történelmi hõsök megéneklése. Gyakran
olvashatunk verseikben Rákóczi, Kossuth, Széchenyi, Nagy Imre alakjáról.
Versre ihleti őket kulturális, művész nagyjaink, Liszt Ferenc, Bartók
Béla, Kodály Zoltán példája is.
Legnagyobb irodalma van költészetünkben az októberi forradalomnak. Ezt a
felemelő s egyben megrázó eseményt verseskötetek örökítik meg. Németh
Ernő Októberi árnyak, Kiss Ödön Emlékezzetek Magyarországra!, Berecz
Tibor Erős János című gyűjteményével adózik 1956 emlékének. Andrássik
Gyula elsiratja a pesti gyereket, elégiát ír Nagy Imre kivégzéséről, s
visszautasítja azokat, akik úgy érzik, sorsunk elvégeztetett:
Ne mondjatok szép sírbeszédet,
a szó káromlás szátokon.
Ha nem tudtok emberséget,
gyalázni népem nem hagyom.
A “pesti srácok” emléke számtalan vers tárgyát képezi. Németh Ernő
elégikus tónusban ír az ifjú hősről:
… Nem látta már a szálló estét
hű fegyverét a lába mellett,
valami megmarkolta testét,
hívó szóra indulni kellett,
kötelesség parancsszavára
támolyogva roggyant a térde,
indult az örök éjszakába,
hogy társait utolérje.
A vallás is vissza-visszatérő téma a költészetben. Egyesek kételyek
nélküli, mély érzelmi átéléssel merítenek hitük forrásából (Tűz Tamás,
Németh Ernő, Horváth Loránd), mások egyéni nézeteik alapján értelmezik
vallási elkötelezettségüket. Fáy Ferencnek a vallási hit volt az
egyedüli támasza száműzött életében. Szüntelen bűntudattal járta Toronto
utcáit, dühös, prófétikus kirohanásokkal ostorozott bennünket. Az
örökkévalóság igézetébe kapaszkodva, lázadó keserűséggel polemizált az
egek urával:
Mit szégyellsz, hogy arcodra lettem,
hogy lent vagyok, s Te állsz felettem?
Nem látod bennem önmagad?
Te adtad ezt, melyben most élek
tört hittel, bár emberül
küzdelmet acéllal, gázzal.
Szégyenled? S csöndes igazával
Az Isten fáradtan ült.
A vallásos érzelmek s a mélybõl fakadó szerelem kifejezése olykor
annyira közel áll egymáshoz a költészetben, hogy nehéz megkülönböztetni
egyiket a másiktól. Tűz Tamás szinte érzéki vonzalommal ír a Teremtőről,
egyesszám második személyen társalog az egek Urával, aki
megjelenítésében az ótestamentumi félelmetes, haragos Istentől eltérően
gyöngéd, nőies alakot ölt. Hasonló gyöngédséggel versel az egek uráról
Horváth Loránd református lelkész. Csak figyelmes olvasás után tűnik ki,
hogy a gyöngéd gondolatok az Isten fogalmára, s nem a földi kedves
alakjára vonatkoznak. Így fejezi ki e kettős kapcsolatot ,,Szerelmes
cantata”című versében:
Megteltem veled, mint dallal a nádas
te lengsz felém az őszi szeleken.
S ha éj sóhajt – kérdem – ki szólít? A szád az!
Tudom, hajlékom leszel te nekem.
A család, a hitves, az anya alapvető tárgya líránknak. Kiss Ödön A
sziget nincs többé címmel egész kötetben adózik korán elhunyt
hitvesének. A nanaimoi Pintér László is kötetekre való versekben tesz
tanúbizonyságot neje szerelmetes alakjáról. Domokos Sándor Gyertyaláng
című kötetében, s más verseiben fejezi ki felesége iránti szerelmét.
,,Ki vagy te nekem?” c. nagylélegzetű versében eloszlatja a bizonytalan
érzelmeket. A hitvestárs nem kínzó álom, cikázó csalfa hangulat, nem a
bizonytalanság félelmével vegyített várakozás, hanem:
Te vagy a szív visszatérő
Biztos dobbanása bennem.
Kéklő eremben vérem melege.
Az otthon ellágyító nyugalma.
Kócosan láttalak, szemérmetlenül
soha. Fájó szemmel és égő borostás
arccal simogattalak. Tündér-
mélységű tóra nézett az erkély,
karnyújtásnyira a virágok, amit
hoztak. Álmosan, céltalanul de
éltek. Mint sírról, leszórtuk
őket a vízbe. ,,Menyasszonyi csokornak
szántam” – mondtad. És úsztak
a sárgák, a kékek, az álmok.
Seres József így búcsúzik kedvesétõl:
játszadozó bűnök alján
búcsúzok a kedvesemtől
hóvirágos rétre megyek
hol a mézet nem rabolja szorgos nyüzsgés
Fáy így emlékezik anyjára ,,Anyám” c. versében:
Látod, már egyre nehezebb,
látod, már egyre terhesebb lesz,
ha hozzá érek itt veled
be-nem-gyógyuló életemhez.
De mormollak és mondalak,
Toporgok benned, mint az árok
búvósarában megmaradt
halott kórók, kopott virágok.
[…] Csak állok – rossz, komisz kölyök –
foszló szavak közt, térdig sárban.
Felhajtalak, mert száll a köd,
s begombollak, hogy meg ne fázzam.
Németh Ernõ ,,Anyámról” szóló versében a tőle megszokott érzelmek húrján
szól:
Anyám szelíd volt, mint a fűzfa
s olyan szomorú is talán,
mindig így gondolok rá vissza,
s mintha sóhaját hallanám.
Érzékenyen reagálnak mindennapi életünk jelenségeire. Verselnek egyéni
vágyakról, álmodozásokról. Odafigyelnek a közösségi életre kiható
jelenségekre, egyetemes gondokra-bajokra, lélekemelő eseményekre, belső
viszályokra. Aggódnak az elszakított területeken élő fajtánk miatt.
Versek születtek erdélyi havasokról, székely estről. Tamási Miklós így
ír összmagyarsági érzelmeirõl:
Mi itt, és ti ott – öt szó az üzenet,
de kiderült az ég Vásárhely felett.
Ezért fűztem imám utolsó sorába:
Nagyon vigyázz, Uram, Pusztakamarásra.
A környezet hatása
Kanada fontos szerepet játszik költészetünk alakulásában. Az új, a
kezdeti idegen környezet, a szétszórtsági életforma, az azonos ívású
rokonlelkek hiánya fokozza az íróban az alkotásvágyat. Kemenes Géfin
megírta, hogy bevándorlása elsõ éveiben az írás őrizte meg lelki
egyensúlyát.
Az első évek általában lemondó érzelmeket váltanak ki a költőből. Ez
részben a haza, a család, a hagyományok elvesztéséből adódik. Ötven
évvel ezelőtt abban a keserű tudatban éltünk, hogy száműzetésünk
végleges, mert a haza örökre becsukta mögöttünk kapuit. Az új
környezetbeli státus, sok esetben deklasszálódást is jelentett. Az
otthon tekintélyes állást betöltő Németh Ernő bankigazgató, Ottawában
kórházi liftes és küldönc lett. A katonatiszt Fáy Ferenc iskolaszolga.
Kiss Ödön, a Mátrában levő alkotók háza főgondnoka Kingstonban laboráns.
Naphegyi Imre katonatiszt Winnipegen kirakatrendező, az egyetemista
Tamási Miklós Vancouverben kishivatalnok.
Az új környezet különböző hatást eredményez a nemzedékek költészetében.
Németh Ernő háletelten ír Ottawáról, a tisztafényû városról, amely
befogadta őt: “Régen megszerettem e várost / tizenöt éve tartó szerelem,
/ hozzánõttem mint gyümölcs a fához / együtt ébred és lélegzik velem….”
Kiss Ödön is megbékél választott hazájával, versein keresztül fel
lehetne térképezni dél-Ontárió gyönyörű tájait. Nosztalgiával ír
kingstoni életükről, gyerekei szülővárosáról. Az autóbusz ablakából
azonban féltő aggodalommal szemléli a sápadt, kihalt tájat, az
elhanyagolt, omladozó faluszéli templomkát, melyből kiköltözött még az
Isten is. Humánus lélek lévén, a Queen’s Egyetem laborjában megtagadja a
kísérleti állatokon végzett embertelen munkát. Ettől eltekintve, pozitív
hangnemben ír ez országról, mint ,,Indián nyár” címû verse üzenete is
mutatja: szép ez az élet.
A fiatal nemzedék, melynek tagjai szép egzisztenciát alapoztak
Kanadában, ridegen kezeli új környezetét. A magas egyetemi végzettségű
Kemenes Géfin és Vitéz György, akik egyetemeken tanítottak, s olyan
otthonosan mozogtak a kanadai életben, mint a hazaiban, angol nyelvű
versírásra soha nem is gondoltak. Hajós Tamás verseiben a kanadai
nagyváros purgatóriumi méreteket ölt: szennyes utcák, megrongált, koszos
betonépületek veszik körül, melyben, mint írja Betonlapok között c.
versében:
Fekete minden. Nincs helyeslés,
nincs tagadás. Sűrített tar pokol.
Szemedből gesztenyelevél,
finom, örökzöld mohára omol.
Kanada, e hatalmas régiókra tagozódó ország jelen van költészetünk
egészében. Vers született a Winnipeg Beachről, Labradorról, az északi
fényről, a brit-columbiai esőerdőről, a Fundy öbölrõl, a Heron bayről.
Simándi Ágnes liturgiai megbékélt hangon ír Torontóról, a “párából
vetkőző város / gyönyörű égöve alatt… a csók is csak egy lehet”. Kasza
Marton Lajos, aki az első perctől kezdve feltalálta magát Kanadában,
otthon érzi magát annak természeti jelenségeiben:
A lombos fák alatt álltam
s hallgatott a barna ég
én a vén estét csodáltam
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám
távolság szűrte a csendet
s az idők örök botján
koppantak a percek
Faludy György, ez a zaklatott életû költő így találta magát a Nanaimohoz
közeli esõerdõben, melyen még nem pásztázott keresztül a történelem
vihara, melyben még a vers is szűzi képet ölt:
A tornác falán felgyújtom a lámpát
és leülök alája verset írni.
Magános ház, nagyerdő – alkony táján
kísértetet vár, képzel, vagy talán
lát az ember a föld túloldalán;
nem itt. E nedves és édeni földet
még Ádám s Éva járja önfeledt
lépésekkel. De verset írni könnyebb
annak, aki odaát született.
Madárszárny lebben most a csenden át.
Az ezüst nap beleveti magát
a fák közé s a nagy, sötét bokor
mellé ér. Lámpám a fejem felett
ragyogni kezd, mint a virágcsokor.
Áldott magánosság jövel
Pesszimista költészet a mienk. A hazai talajból való kiszakadás
megrendíti, az új életkezdés gondolata aggodalommal tölti el a lelket.
Kristóf Sándor így érez ,,Magány” című versében:
Magányom a bolygók magánya!
Távoli, hűvös, reménytelen
Évezred múlik, míg visszahull rája
Testvércsillag fénye, mint tűnő szerelem.
,,Tagadás szonettjé”-ben pedig vágytalan vágyakban lebeg, imátlan imákat
mond, szótalan szerelmeket rebeg, fénytelen fényeket bont. Másik
versében pedig amiatt aggódik: Ha lábnyomom sem fut már mögöttem / Azt
sem tudom, honnan jöttem.
A békés Németh Ernő így összegezi élettörténetét “Életrajz” c. versében:
Ez a világ nevelt föl engem,
hitetlensége meg nem ingat,
eljár már az idő felettem,
hogy számlálgatom napjainkat.
Száműzetésem ott kezdődött,
mikor dacom nem tört ketté...
Csinger József is hasonló lemondással összegezi száműzetésben töltött
éveit:
Azt hittem, itt majd leélem
számûzött életemet
savanyú olcsó boron,
s keserű kegyelemkenyéren,
de kár így tovább gyötrődnöm,
jobb lesz, ha beletörődöm,
hogy itt sem jussom a béke...
Fáy Ferenc megrázóbban fejezi ki az elhagyatottság érzését “Ősz” címû
versében:
Magad maradtál. Kint a szürke tájban
halottjaidat hordják az utak.
S te hallgatod, hogy’ görgeti a sárban
az õszi szél borzalmas arcukat.
Ez a lamentáló hangvétel nem csak az idősebb nemzedékre vonatkozik. Van
lemondás a fiatalabbak lelkében is. Kemenes Géfin László Kölcseyre
emlékeztető sötét víziókban dereng múltunk felett. “Hódolat Tinódi
Lantos Sebestyénnek”, „Vászoly”, „Zrínyi harmadik éneke” című verseiben
történelmünk elkeserítő példáit idézi. Irónikus felhánytorgatásban
deheroizálja történelmi nagyjainkat. Leszállítja Kossuthot, Széchenyit,
Rákóczit porosodó szobor-talpazatukról. Úgy érzi, történelmünk tele van
hiábavaló küzdelmekkel, s nem sokat remél a jövőtől sem.
Hasonló irónia jellemzi Vitéz György költészetét is. Pátoszkeltés
elkerülése végett az irónia fegyveréhez fordul. Groteszk képekkel telíti
verseit, agnosztikus gúnyt űz katolikus felekezetéből. Missa agnostica
c. nagylélegzetű versében ,,besattyog” a szentmisére, nyelvet ölt az
ájtatos liturgiára, s a miseszöveg gúnyorosságba menő változatával ad
kifejezést életfelfogásának. A mű tüzetes olvasásával azonban világossá
válik, hogy Vitéz egyáltalán nem vallásellenes, csupán a hagyományokat
vakon követőket igyekszik kipellengérezni.
A természet, akár a környezet, maradandó helyet foglal el a
költészetben. Azok közül is az ősz a legkedveltebb évszak. Ez utóbbi
egyeseknél antropomorfikus megjelenítést kap, mint meggörnyedt ősz ember
sárga csizmában lépdel, maga fölött ködlepedőt tereget, hátra-hátra
pillant, bölcs legyintéssel másra hagyja a gondot (Samu Margit: Ősz);
Andrásik Gyulánál a távozást, a megnyugvó elmúlást jelképezi.
Fáy ebben is egyénit alkot. “Október” c. verse tele van a félelem
víziójával: Mi van még hátra? – Egy-két ismeretlen szú-rágta év, pár
tiszta szó... Már a kezdő sorok is balladás hangot ütnek meg:
Valaki zörget. Félsz. – Vajon ki jár itt?
És hallgatod az esőt, hogy’ szakad,
hogy mossa szét az álmok szőke fáit,
s az annyi éve elkapartakat.
Horváth Loránd is gyakran elidőzik a természet dolgainál. Versképei
erősen vizuálisak. Fantasztikus szerelem című versében így ír:
Amikor térden esdekelnek
Júhként a felleges voltak,
Gumós csillagok guggolásznak,
S vakslin szűkölnek a holdak…
Vitéz György Petőfire emlékeztető aprólékos leírást nyújt környezetéről,
Nyár vége című versében:
A pisztráng egyszerűbben él
szúnyogot les a kő alól
görények riasztó szagát
lebbenti föl a szajha szél
tocsogó lápon béka szól,
hód rágja el a törpe fát…
Összegezésül elmondható, hogy a költészet, akár a dal, a lélek szerves
része. Pár évtizeddel ezelőtt aggodalom járt át bennünket versirodalmunk
hanyatlása láttán. S akkor jött egy újabb hullám, új tehetségek jelentek
meg a láthatáron. Király Ilona jelentkezett gyönyörû kötetekkel, Mesél a
csönd (1994), A csönd tovább mesél (1998) és Birkózás a sorssal (1999),
a kamploopsi Veszely Ferenc is, a nanaimóiaik is és mások is kötetekkel
léptek elõ, azt a reményt ébresztve bennünk, hogy igenis, él a kanadai
magyar irodalom, s élni fog mindaddig, amíg magyar dal, magyar szó
hallszik ebben az országban.
