Sitemap

Studies-Literary/Art - Irodalmi tanulmányok Bolyongások a kanadai magyar költészetben Magyar irodalom Kanadában A kanadai magyar irodalomnak 2002-ben ünnepeltük az első évszázadát. Szatmári János 1902-ben fejezte be a saskatchewani Whitewoodban 2981 soros életrajzi eposzát, melynek rövidített változata 1989-ben A préri éneke címmel jelent meg. Ezt a hagyományos pároskettős, 12 szótagos naiveposzt kisebb lélegzetű munkák követték, ugyancsak a préri vidékén, olyan verselők tollából, mint Kováchy Kálmán, Szakács Béni, Tóth István, Daku Berti, Izsák Gyula, Petényi Sarolta és mások. Az esztétikai értékekkel rendelkező szépirodalom azonban a második világháborút s főleg az 56-os forradalmat követő korszakban kezdett kibontakozni. Ebben a tanulmányban felvetjük a kérdést, hogy van-e önálló lábon álló kanadai magyar irodalom? Mielőtt választ keresünk erre a kérdésre, ismerkedjünk meg dióhéjban magával a létező irodalommal. Irodalmi reneszánsz Az elmúlt évtizedek óta gyakran elhangzik olyan vélekedés, hogy a kanadai magyar irodalom virágkorát éli. Van ennek tárgyi alapja? S ha igen, miben nyilvánul meg ez az irodalmi reneszánsz? Dokumentáris felméréseink sokban igazolják ezt a véleményt. Nincs ebben a 150 különböző nemzetiséget számláló Kanadában még egy olyan etnikai csoport, beleértve a nálunk tízszerte nagyobb németet, ukránt, olaszt, amely hasonló irodalmi termékenységet mutatna fel. A Canadian Studies Review című folyóiratban Dreisziger Nándor történész az izlandi származású kanadaiakat nevezi a világ legirodalmibb szellemű népének, a magyarokhoz hasonlítva őket. Ez valóban megtisztelő analógia. Az irodalmi kiadványok tömegét, s bizonyos fokig színvonalát is tekintve, az igazság az, hogy a magyarok felülmúlják a kanadai izlandokat irodalmi mindkettőben. Az 1990-ben megjelent nemzetiségi bibliográfiámban – Ethnic and Native Canadian Literature, az izlandok 180 címmel szerepelnek, míg a magyarok több mint 600-zal. Elmondhatjuk ugyanezt a külföldi magyar irodalmakkal kapcsolatban is. Nincs a diaszpórában olyan sokoldalú és olyan gazdag magyar irodalmi vonulat, mint a miénk. Vannak ugyan magyar irodalmi központok Angliában, Németországban, Svájcban, Svédországban. Éltek és élnek ma is magyar irodalmi sztárok az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Ausztráliában. De nincs sehol olyan gazdag és sokoldalú alkotói vonulat, mint nálunk Kanadában, ahol megtalálható mondhatni valamennyi irodalmi iskola, a klasszikus hagyományoktól a nyugatosig, a szürrealizmustól a népi miszticizmusig és neo-dadaizmusig. A multikulturálisnak nevezett Kanada kedvező talajt nyújtott a magyar költészet és széppróza számára. E hatalmas kiterjedésű ország távlatos magányossága megtermékenyítő hatással bírt az alkotó géniuszra. Itt vált csak igazán kifejezésre az a megfigyelés, hogy az igazi értékek nem fővárosi kávéházakban születnek, hanem a világtól elzárt magányos környezetben. Az 1992-ben megjelent Literature of Hungarian-Canadians c. könyvemben 750 irodalmi tárgyú tétel kerül felsorolásra, közel száz olyan író munkássága, akik egyéni köteteket publikáltak. Ez a szám nem foglalja magában azokat a költőket és írókat, akik csak újságokban, folyóiratokban, antológiákban adták közre munkáikat. Bisztraz György irodalomtörténész megállapítása szerinta él Kanadában az eredeti 145 ezret számláló magyar származású polgár között kb 40 ezer olyan, aki otthonában magyarul beszél és olvas. Ez azt jelenti, hogy minden négyszáz lélekre jut egy magyar író. Ehhez hasonlót még az óhazában sem lehet elképzelni! Mi ennek a magyarázata? Ennek a bámulatos termékenységnek több magyarázata van. Egyik a magyar irodalom gazdag hagyománya. A másik, az alkotó írás iránti vágy, amely a magyar lélek alkatából fakad. Mi szeretjük versben és szépprózában kifejezni legbensőbb gondolatainkat. A harmadik az, hogy Kanada magyar tudósok, nevelők, írók sokaságát kapta, s mindig termékeny talajt biztosított a szellemi alkotás számára. Magyar társaskörök, virágzó kultúrcsoportok alakultak e hatalmas kiterjedésű ország különböző szegleteiben. Színvonalas folyóiratok, újságok létesültek, irodalmi körök, kulturális összejövetelek, nemzeti ünnepek és megemlékezések szolgáltak fórumul az írók számára. Az 1970-es években indult multikulturális mozgalom szintén kedvezett a nemzetiségi irodalomnak. A magyar írók is állami támogatásban részesültek, írásaik folyóiratokban, könyvekben, antológiák-ban jelentek meg. Műveiket könyvtárak,országos katalógusok tartják számon, s a kanadai összirodalom keretében nyernek méltánylást. Mindez együtt a kanadai békés, alkotásra serkentő körülményekkel, soha nem látott irodalmi korszak kibontakozására adott lehetőséget. I. Költészet Az irodalmi műfajok közül a költészet kiemelkedik mind tömege, mind színvonala tekintetében. A Literature of Hungarian Canadians (1990) című gyűjteményem szerint több mint százötven verseskötet jelent meg a magyar költők tollából - nem beszélve a verseknek helyet adó, közel húsz kötetet kitevő antológiákról, valamint a társaskörök kiadta évkönyvekről, kalendáriumokról. 2002-ben jelent meg Kolozsváron Szakács István Péter könyve, Szavak prérijén: A kanadai magyar irodalom egy évszázada címmel, mely teljes képet nyújt erről a tárgyról. A magyar költészet, mint említettem, termékeny talajra talált Kanadában. A távlatos magányosság, a számkivetettség éveken át viselt traumája, az új környezet s az újrakezdés élményei intenzíven hatottak az ide származott költőkre. A derékhad tagjai, az évtizede elhunyt Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Béky-Halász Iván, Németh Ernő, Kiss Ödön, s a ma is alkotó Csinger József a klasszikus magyar verseléstől a nyugatosokig és a szürrealistákig terjedő irányzatokat vitték tovább. A középnemzedék alkotói, Bebek János, Dósa Csaba, Kasza Marton Lajos, Kemenes Géfin László, Pintér László, Seres József, Tamási Miklós, Veszely Ferenc, Vitéz György az avantgárd, a neodadaista, a népi-misztikus törekvések képviselői. A fiatalabb nemzedék pedig, Bali Brigitta, Hajós Tamás, Simándi Ágnes és mások a fenti irányzatokat sajátos életszemlélettel telítik meg. Lássuk néhányuk munkásságát részletesebben. Derékhad Fáy Ferenc A derékhad tagjai közül talán Fáy Ferenc volt az egyik legizgalmasabb költő. Pécelen született, s a háború végén jött Kanadába. Viszonylag rövid pályája során hat maradandó gyűjteménnyel gazdagította irodalmunkat, köztük a Törlesztő ének, Az írást egyszer megtalálják, a Magamsirató, s Jeremiás siralmai. Költészetében nincsenek korszakok, nincsenek vonulatok. Fáy belerobbant a magyar költészetbe. Ha valóban beszélhetünk költészetünk biblikus voltáról, ez őrá vonatkozik leginkább. Szüntelen bűntudattal járta az életet s prófétikus kirohanásokkal ostorozott bennünket. Ösztönös tehetségű alkotó volt, az életnél nagyobb, kozmikus képekben gondolkozott-teremtett. Alakjai óriás méretekben jelentek meg hatalmas palettáin. Öreg Batár bácsi, a péceli szomszéd, a térdén ringatta a napot – s esténként, mint hű kutyák, - körülölték az uti fák... Pécel című versében pedig a költő apja kalapjához tűzi a napot, s vidám homlokán kiülnek a csillagok... A Fáy versekben az indulat közvetlen lüktetése ragadja meg az olvasót. A vallási hit volt az egyetlen támasza, az örökkévalóság igézetébe kapaszkodva, lázadó keserűséggel ostromolja a mindenséget. Néha perlekedik is az egek Urával: Mit szégyellsz, hogy arcodra lettem Hogy lent vagyok, s Te állsz fölöttem? Nem látod bennem önmagad? Te adtad ezt, melyben most élek tört hittel, bár emberül a küzdelmet acéllal, gázzal Szégyenled? S csöndes igazával az Isten fáradtan ül... Talán senki nem személyesítette meg oly gyönyörű antropomorfikus képekben Urunkat, mint ő – amint éppen gyümülcsöt érlel hatalmas paraszt tenyerén, vagy mint a fenti képben, amint Ő is fáradtan, gondterhelten mereng maga elé. Költészete megtelik visszatérő motívumokkal. Ott van a vándorbot képlete, amely, mint a zászló rúd, nem szökik szárba, mint a mesebeli vándorbotok. S ott van az erdei favágó alakja, akinek egyedüli hű társa a fejsze. S a hullámzó tenger színe, amely elválaszt, s nem hoz kedves híreket a szerettektől. Korai verseiben megszállottan függ szülőfaluján, melyet gyerek-korában csupán porszemnek tekintett a cipőjén, amit zsebkendővel le lehet törölni. Kritikusai néha szemére vetik a túlfűtött érzelmi megnyilvánulásokat. Ezek azonban sajátos eszközeiből erednek. Költészete a kozmosz megszemélyesítésén nyugszik. Ábrázolása akkor érvényesül leginkább, ha az objektív világot szubjektív képzettársításokban oldja fel. Tűz Tamás A derékhad másik nagy költője, Tűz Tamás, eredeti nevén Makkó Lajos. Győrött született, hittudományi főiskolát végzett, s 1939-ben szentelték pappá. Mint tábori lelkész küzdötte végig a háborút, s az ötéves orosz fogságot. Versei a Vasárnap, s Csillag folyóiratokban jelentek meg. Az októberi forradalom után jött Kanadába, ötéves kaliforniai és három éves olaszországi tartözkodás után. Legtermékenyebb alkóink közé tartozik, húsz kötete jelent meg, költemények, regények, esszégyűjtemények. Fáy naturalista stílusától elütően a metafizikai és szürrealista irányzatok felé hajlott. Az Új Tükör azt írja róla, hogy a poéta Tűz Tamás költészetének útja a magyar katolikus líra legszebb lapjait jelentő Harsányi Lajos örökétől a Nyugat-nemzedékek hagyományainak vállalásán át a modern világ robbanásait és fénytöréseit befogadó prózaversig vezet. Munkássága három fő szakaszra osztható. (1) A katolikus költészettel, Sík Sándorral, Harsányi filozófikus életfelfogásával való azonosulása, az emberben táplált osztatlan hitének hirdetése. Versei megtelnek hovatartozása biztos tudatával, önbizalommal. A harmincas évek a nagy népi mozgalom korszaka, s Tűz Tamás sem mentes Németh László, Illyés Gyula és mások hatásától ideológiai és szociológia téren. (2) A második elhatárolható szakasz az emberi idealizálástól való elkanyarodását tükrözi. A háborús felfordulás korát éljük, tele pusztítással, a gyökereiből kitépett népek világvándorlásával. Tamás biblikus szürrealista felfogása szerint az ember kiesett a Mindenható bizalmából, s Istentől elszakított rideg környezetben, az Édenkerten kívül találja magát. A harmadik ciklus a számkivetettség éveivel kezdődik. A költőn sztoikus rezignáltság, egyéni megállapodás, befeléfordulás vesz erőt. Fájdalommal tölti el a hontól való elszakadás ténye. Jeremiáshoz hasonlóan, egy romhalmaz tetején érzi magát, de e keserű biblikus hőshöz képest hű marad örökségéhez. Még fel-felnyílik emlékezetében a hazai bűvös tájak képe, de új otthonában egybelátja a jelent és a múltat, a szülőhazát és új környezetét. Bár ez utóbbiban egyre kietlenebbnek, magányosnak érzi önmagát. Fáyhoz hasonlóan, kanadai költészetét kettősség, kettős látás hatja át. Mint írta magáról: Ábrándok tenyerén élsz, rejtéljes palotát építesz magadnak, melybe életértékeidet gyűjtögeted. Ő volt az egyedüli költő a derékhad tagjai között, aki a hagyományos stílusirányzatot sikeresen felcserélte kötetlen versformákkal. Halála előtt írott verseit ódai emelkedettség jellemezte, jóadag fanyar kiábrándultsággal, öngúnnyal: Elhervad a babér, elhullanak a koronák fejedről... A magyar papság – felekezetre való tekintet nélkül – a tehetséges költők egész sorát adta irodalmunknak. Tűz Tamás egyike volt ezeknek. Faludy György Kortárs irodalmunk eminens költője, műfordítója, memoárírója. 1910-ben született Budapesten. Néhány angol nyelvű kollégája úgy nyilatkozik róla ma is, hogy ,,Faludy György kitüntette jelenlétével Kanadát!” Élete, az 1989 utáni hazapatriálásáig örökös vándorlásban telt. Előbb a fasizmus, majd a kommunizmus elől menekült külföldre, menedéket keresve Franciaországban, Marokkóban, Máltán és Észak-Amerikában. 1967-ben költözött át az Egyesült Államokból Kanadába, s Torontóban élt több mint két évtizeden át. Ez a földrész volt alkotói vándorélete utolsó állomása. Ez jelentette számára a nyugalmas lehetőséget versei rendszerezésére. Itteni évei alatt jelent meg az 1966 és 1979 között született versei gyűjteményes kötetben való kiadása (Összegyűjtött versek, New York, 1980). Itt vetette papírra, Robin Skelton kedves kollégája vancouver-szigeti nyárilakjában lejegyzett naplóját, mely 1991-ben jelent meg Jegyzetek az esőerdőből címmel. Ugyancsak Kanadában jelent meg számos költeménye angol fordításban, majd kötet formában, John Robert Colombo, Robin Skelton, Eric Johnson, Denis Lee, George Jónás és több más jeles költő tolmácsolásában. Kanadában született költészete a természet pusztulását, a modern kor dekadenciáját, a kultúra dicséretét fejezi ki. Ezek a költemények adják, mint feljegyezték róla, az Összegyűjtött versek-ben közölt ,,Száz szonett” kohéziós erejét. Kanadai évtizedei alatt írott versei a természet pusztulása mellett a tömegkultúra olcsó, ripacsos világát, a fogyasztói társadalom szennyének mindent elárasztó áradatát elevenítik fel. Elutasítja az esztelen nagyhatalmi fegyverkezést, a technológia korlátlan fejlesztését. A nagylélegzetű ,,Ave luna, moriture te salutant” című versében az embernek a holdra való menetét, s általában a technológia ádáz előretörését kiábrándító keserűséggel bírálja. Megbékélést jelentett számára a brit-columbiai esőerdőben töltött nyara. ,,Kunyhóban a kanadai erdőn” c. versében (1987) elénk tárja idílli környezetét, az áhított megnyugvást, amivel ez a kietlen vadon ajándékozta meg. Mint Szakács István Péter írja ,,Szavak prérijén” című monográfiájában, ez az elzárt Vancouver-sziget, melyen a történelem még nem gázolt keresztül, bájos szépségével, romlatlanságával, csodálatos édeni voltával békét, ihletet nyújtott a tragikus történelmű Magyarországról elmenekült, zaklatott életű költőnek. Ime a vers: A tornác falán felgyújtom a lámpát és leülök alája verset írni. Magános ház, nagyerdő – alkony táján kísértetet vár, képzel, vagy talán lát az ember a föld túloldalán; nem itt. E nedves és édeni földet még Ádám s Éva járja önfeledt lépésekkel. De verset írni könnyebb annak, aki odaát született. Madárszárny lebben most a csenden át. Az ezüst nap beleveti magát a fák közé s a nagy, sötét bokor mellé ér. Lámpám a fejem felett ragyogni kezd, mint a virágcsokor. Kanada tárt karokkal fogadta be a neves költőt. Bevándorlása percétől kezdve elhalmozta kitüntetésekkel, egyetemi díszdoktorátussal, egyetemi katedrával, s ittléte alatt két ízben is felterjesztették Nobel-díjra. Az angol nyelvű írótársak is egyből keblükre ölelték. Verseit lefordították, s kiadták élvonalbeli folyóiratokban, antológiákban és 1985-ben külön kötetben: George Faludy: Selected Poems, 1933-1980, Robin Skelton szerkesztésében. Humánus lélekként, ragaszkodó embertársként ismertük meg mi is, fiatalabb társai. Bár hatalmas életmunkássága révén lekezelésnek számított volna a kanadai magyar irodalomba való beszorítása (hiszen világirodalmi jelenség volt!), antológiáinkban, irodalomtörténeti monográfiáinkban ,,itteni” költőként szólaltattuk meg. Amit a rája oly jellemző szeretettel fogadott. 2006-ban hunyt el Budapesten. Németh Ernő 1903-ban született Kecskeméten. Szegeden végzett jogot, majd a Nemzeti Bank tisztviselőjeként dolgozott. 1956-ban jött Kanadába, családjával Ottawában telepedett le, melyről mint ,,Tisztafényű város”-ról emlékezett meg: Régen megszerettem e várost, tizenöt éve tartó szerelem, hozzá nőttem, mint gyümölcs a fához, együtt ébred és lélegzik velem... Költészetében a huszadik század eleji hagyományos magyar versformát követte. Októberi árnyak (1966) című, egyetlen gyűjteménye, és újságokban (Magyar Élet, Katholikus Magyarok Vasárnapja), folyóiratokban, s a Kanadai Magyar Írók Köre antológiáiban közölt versei hazafias telítettségűek. Bár a kanadai környezetét megértéssel, gyakran hálával fogadta, lélekben megmaradt európainak, illetve magyarnak. ,,Idegen ég” című versében így szól ezzel kapcsolatban: „Idegen ég fénye alatt járok, / idegen ég tőled mit sem várok...” Idegen számára a falu és a város, idegen a dal, hidegen cseng az idegen szó a lelkében. ,,Idegen ég, mennyi van még hátra?” A haza emlékét így hordozza szívében: Tengerekre hoztalak magammal, s bennem mélyen elmerül világod, hogy is gondolhatnék rád haraggal, megbocsátást inkább tőled várok; magammal hoztam tájaid csendjét, megvígasztal, fáj is ez az emlék. (Halvány fényednél) Hazafias költeményei, s főleg az otóberi forradalomról írottak nagy népszerűségnek örvendtek, s gyakran elhangzottak évfordulós ünnepségeken. A forradalmi hősnek így adózik Októberi árnyak című versében: …Nem látta már a szálló estét, hű fegyverét a lába mellett, valami megmarkolta testét, hívó szóra indulni kellett, kötelesség parancsszavára támolyogva roggyant a térde, indult az örök-éjszakába, hogy a társait utolérje. Az évek múlásával egyre nosztalgikusabb hangon szól a szülőföldről, melynek megitta ,,szeretet sugárzó forrásvizét” (Önéletrajz), s a hozzá fűződő személyekről és tárgyakról, az édesanyjáról, a vidám szüreti emlékekről, a diófáról. Tekintve, hogy az óhazába való visszatérése lehetetlen volt, az új környezetében viszont nem sikerült tartós gyökeret eresztenie, költészete üres térben lengett. Ottawában halt meg 1987-ben. Csinger József A kanadai derékhad 2006-ban elhunyt költője, Csinger József évtizedeken át Montreálban élt, majd a brit-columbiai Nanaimoba költözött családjával. Kisbérpulapusztán született 1923-ban. Versei otthon a Vasárnapi Újság, az Új Magyar Munkás, a Magyar Katonaújság című lapokban jelentek meg. 1948-ban elhagyta Magyarországot, előbb Párizsban telepedett le, s költeményeit közölte a londoni Irodalmi Újság és a párizsi Ahogy lehet. Az ebből a korból származó verseiből kitűnik, hogy a hazátlanság számkivetettséget, a hontalanság megaláztatást vált ki a költőből. ,,Árad a Szajna” c. versében lemondással gondol jövőtlen életére: Azt hittem, itt majd leélem száműzött életemet savanyú olcsó boron, s keserű kegyelemkenyéren, de kár így tovább gyötrődnöm, jobb lesz ha beletörődöm, hogy itt sem jussom a béke... 1951-ben Kanadába vándorolt, s Montreálban telepedett le. Tovább folytatta irodalmi tevékenységét, versei magyarul újságokban jelentek meg, s hallhattuk azokat a Szabad Európa rádió műsorain is. Angol nyelvű versei a Motreal Star c. lapban láttak napvilágot, majd kötet formában is megjelentek. 1997-ben, Nanaimoba való áttelepülésük után jelent meg első verseskötete, Emlékvitorla címmel. Negyven év alkotásait foglalja magába ez a gyűjtemény, verseket számkivetettsége első korszakából, s az azt követő évtizedekből, a haza iránti ragaszkodásáról, új környezetéről, a nagyváros lelket sikkasztó vad, süket voltáról, melynek utcái mint vaskos ujjak fojtogatják lakóit (,,Pihenő”, ,,Zord városkép”), s ez a pogány környezet inkább megtűri, de egészen be nem fogadja az új jövevényt (,,Jónás Ninivében”). A gyűjteményt négy évszámhoz kötött ciklusba foglalja, Vesztegzár (1948-1960), Jónás Ninivében (1960-1980), Úszó jégtáblán (1980-1990), és Holtvágány (1990-1997). Az időrendi beosztás lehetőséget nyújt számára tematikai csoportosításra is. Az első és negyedik ciklusban a haza emlékének adózik, vágyakozva hordja szülfőldje képét magában, s elbocsájtó kedvese emléke is az elveszett országot jelképezi számára: (,,Te vagy az ország”). A negyedik ciklusban közvetlenebb tárgyakkal, a hazát érintő erkölcsi, gazdasági, társadalmi problémákkal foglalkozik. Itt közli ,,Trianoni elégia” című versét, melyet együtt kellene szavalni Dsida Jenő, Wass Albert, Kannás Alajos verseivel. A második és harmadik ciklusban felenged érzelmi feszélyezettsége, kibővül tárgyi köre az élet apróbb jelenségeire (,,Üvegrajz”), a negatív jellemvonásokra (,,Hiúság”), az urbánus világ rideg légkörére, a családi boldogságot s a természet békét ihlető perceire (,,Tavasszal néha”). 1998-ban jelent meg Keyhole in the Sky című angol nyelvű gyűjteménye, melyben, a magyar nyelvűekhez hasonlóan, az urbánus környezet barátságtalanságát, az új bevándorló gyökéreresztésének nehézségeit, az egyén elidegenülését, magányosságát mutatja be (,,Echo against Walls”, ,,Skyline at Sunrise,” ,,Fable of New Babel.”) Ezen verseivel irodalmi díjakat nyert a The Poetry Institute of Canada és az amerikai The National Library of Poetry intézményektől. 2000-ben jelent meg harmadik kötete, Űrrepülés címmel. Bár ebben is jelen van az élet mostohaságát, fonákságait kifejező irónia, a gyűjtemény egészében már több a múlttal, a jelennel és a környezetével megbékülő vers, mint az előbbiekben. Például az egykor kriptaként befalazó zord metropolis szinte már üde színekben pompázik, toronyépületei hetyke felkiáltójelként ágaskodnak (,,Városkép”), s negyedeit füves, virágos kiskertek díszítik. Irásait fegyelmezettség, érzelmi mértékletesség jellemzi. Kerüli a pátoszt, idegen számára a nagy szavak használata. Költészete egészét humánusság, mélységes alázat jellemzi: ,,Nélküled nekem már nincsen sehol ország, / mely hazám lehet, csak hozzád hív a honvágy... Verstechnikáját természetesség, közvetlenség jellemzi. Stílustani szempontból otthonosan mozog a szabad vers és a hagyományos versformák művelésében. Verseiben nyelvünk természetes dallamosságát és ütemét követi. ,,Nem tagadom meg a költészet eszmei és formai hagyományait,” vallja. ,,Ellentétben az últramodern kísérletezőkkel, a rímet és főleg a ritmust a vers díszének tartom. Ugyanígy ragaszkodom az értelmi tisztasághoz és a mondanivalót legjobban kifejező, tömör egyszerűséghez...” Kedvelt műfaja az elemző líra, de van versei között számos szonett és szatírikus epigramma is. Költői képeit kristály-tisztaságuk teszi maradandóvá. A keresztanya a másvilági kertjét holdfénnyel öntözi (,,Aszparágusz”), az ,,Alkonyi átmenet” a ,,lámpafűzéres éjszaka” képét festi az olvasó elé. Befelé tekintő, borús hangulata feloldódik gyönyörű szerelmi lírájában. ,,Számomra szebb már nem lehetnél” c. versében így adózik hitvesének: Életemben te vagy a fűszer, / te töltöd borom tele tűzzel. / Te vagy a szívem dobbanása, / ereimben a vér futása. Áramkör vagy idegeimben, / öröm szikrája, édes inger...” A páratlan ,,Emlékezzél meg” címűt biblikus képei, a kenyérszegés, az áldozati ital, s az alábbihoz hasonló fennkölt képek szinte zsoltárrá emelik: Az én imádkozó tekintetem templomi tisztasággal övezett. Előtted szempilláim söprögették, ha poros volt a járdakövezet. A környezetével vajúdó költő emberi viszonylataiban talált megváltást. Kristóf Sándor Orvos, kritkus, költő, 1919-ben született Mezőtúron. Orvosi diplomáját 1949-ben szerezte meg Budapesten. A forradalom után Kanadába jött családjával, Winnipegen telepedett le, s belgyógyászatból itt is elvégezte a különbözeti vizsgákat. A St Boniface klinikán praktizált. Kezdetben versfordítással foglalkzott, németből és angolból fordított magyarra, majd áttért saját versek írására, melyek a Nemzetőrben, a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, a Kanadai Magyar Újságban, s irodalmi antológiákban jelentek meg. Alappító tagja volt a winnipegi magyar irodalmi körnek és a Kanadai Magyar Írók Szövetségének. Első kötete Koncert – versben címmel jelent meg 1983-ban, amiből 26 versnyi terjedelemben angol kiadás is készült Twelve Sonnets and Selected Poems címmel (1985). 1993-ban jelent meg Ködírás c. gyűjteménye, mely talán tárgyát tekintve a leggazdagabb kötete. Kristóf befelé forduló, pesszimista költő. Versei megtelnek a magánosság, a mellőztetés gondolatával. Magány című versében így írja le érzelmeit: Magányom a bolygók magánya! Távoli, hűvös, reménytelen. Évezred múlik, míg visszahull rája Testvércsillag fénye, mint tűnő szerelem. A 80-as években történt hazai látogatása felidézte benne a gyermek és ifjúkori évek benső emlékeit. A szép szokások és hagyományok emléke felemelő érzéssel telítik meg líráját (,,Ipi-apacs”, ,,Nyári zápor”). Ugyanakkor kiábrándítónak találja az otthoni mérhetetlen anyagiasságot, a hatalom, a pénz, a fizikai gyönyör iránti megszállottságot (,,Béka-egér harc,” ,,Praktikus ügyesek,” ,,Délibáb”). Ebben a fejetetejére állított világban még a beszéd is csúnya süket-néma tátogás, vallja, s ,,földünk gömbje visszafelé forog...” Hasonló negatív vízió vonul végig lelkében a nyugati világ szemlélete alapján is. ,,Tűnő lábnyomok” c. versében a nyomtalanul való elmúlás fölött kesereg. ,,S ha lábnyomom sem fut már mögöttem / Azt sem tudom, hogy honnan jöttem...” Az elhagyatottság megrázó képét azonban az első verőfény elűzi: A sugaras reggel megjelen Zöldszínű hálóköntösébe rejtve Menekül a bánat és félelem előle... (,,Ki méri meg?”) Visszahúz a költő szíve Európába, vágyakozás tölti el a ferrarai alkonyi rőt, Gibhert vaskapuja, a holland grahtok, a baváriai idill emléke után (,,Európai mozaik.” Összehasonlíthatatlanul szebbek azok az észak-amerikai csinnadrattás rocktrubadúrok tébolyánál, utcalányt faragva Vénuszból, vigyorgó dzsungeleik sötetétjében (,,Rockzenészek.” Hangulata valamiképp felenged, ha közvetlen környezete apró eseményeiről szól (,,Szobafestés,” ,,Puli kutyánk emlékére,” stb.) Verstechnikáját tekintve a klasszikus hagyományokat követte, szigorúan betartotta a helyes nyelvtani törvények, a pontozás, szótagolás, rímelés-ritmus szigorú szabályait: Közös emlékünk egy nyári zápor, - azóta messze vitte az idő. – Védőnk: kifeszített kabátsátor, Amin szenvedéllyel dobol az eső. Torontóba költözött, ahol bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Krónika szerkesztésében is részt vállalt. Béky-Halász Iván Az irodalmi derékhad költője, Béky-Halász Iván, Torontóban élt évtizedeken át. 1919-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán doktorált, hosszú éveken át az Élet című katolikus folyóiratnál dolgozott. Írásai Halász Iván néven jelentek meg. 1956 végén jött Kanadába, s a Torontói Egyetemen könyvtárosi oklevelet szerzett. Utóbbi alma matere könyvtárában dolgozott, mint a magyarság gyűjtemény vezetője. Számos bibliográfiát készített az 56-os forradalomról s az egyetem magyar könyvállományáról. Az ő idejében indult meg Kanadában a hungarológiai kutatás, s a tárggyal kapcsolatos hatalmas irodalom rendszeres és módszertani feltárása. Több tudományos munka jelent meg angol nyelven, köztük Dreisziger Nándor és Kovács Márton kötete, Struggle and Hope: The Hungarian-Canadian Experience; Bisztray György Hungarian-Canadian Literature; Telek József History of Hungary and Hungarians, s e sorok írója Canadian Studies on Hungarians, valamint Literature of Hungarian-Canadians című könyvei. Béky-Halász Iván két tucatot kitevő bibliográfiát állított össze egy-egy történelmi korról vagy irodalmi személyiségről, köztük Ady Endre, Arany János, Kassák Lajos, Kossuth Lajos, Mindszenty József, Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Zrínyi Miklós munkásságát ismertető kiadványokból, amelyek megtalálhatók a torontói egyetemi könyvtárban. Nyugalomba vonulása után, 1985-ben visszaköltözött Magyarországra. Kanadai olvasói főleg költőként emlékeznek rá. Első kötete Arccal a falnak címmel jelent meg 1972-ben, melynek szonettjeire a nyugatos nosztalgikus hangvétel, az emlékidézés jellemző. Megidézi azokat a példaképeket, köztük Adyt, Juhász Gyulát, akik nagy hatással voltak költészeti világának kibontakozására: Ó könny és mosoly városa, Várad. A Körös partja némán int felénk, Az utca csendes, hűs levegő árad, S a Bémer téren Ady lép elénk... Az 1975-ben megjelent Rab és börtönőr-ben a szabadság és rabság nyugtalanító problémája foglalkoztatja. Szerinte két féle rabság leselkedhet az emberre, az egyik a külső, vasból, betonból épült börtön, a néma őrtorony, a másik a belső, a lélek köré épült falakból áll: De börtön az, mit szívedbe emelsz te, kizárva onnan tíz millió magyart, hol vallás, honvágy egyformán gyötör, hol gőg a tégla, habarcsa jelszavak, hol hiába vársz, szabad már nem leszel, mert egymagad vagy rab és börtönőr. Tomiban már virágoznak a fák címü kötetében (1979) a magánosságról, sorsszerűségről szóló, olykori groteszk hangvételű versek mellett a szerelem témája is hangot kap (,,Hajaddal játszik a szél”). Ezeket követte az Áldott kikötők (1979), Indián nyár (1981), és Korai dér (1981) című kötete. Költészete intellektuális indíttatású. Témája, a költő egyéniségére oly jellemzően, az elidegenülés állandó tudata, személyi kiléte iránti kiábrándultság, korábbi életfelfogásának újraértékelése és revideálása. A társadalmi és művészeti világban kívülállónak érezte magát. Alkotói függetlensége megőrzése céljából nem tartozott szorosan a nyugati politikai és irodalmi vonulatok egyikéhez sem. Bár börtönbüntetést szenvedett a Rákosi-rendszerben, száműzetése alatt megőrizte kapcsolatát Magyarországgal. Többször hazalátogatott, s a körülmények ismerete alapján reális képekben, idealilázálás, ellenséges megnyilvánulások nélkül ábrázolta a hazai életet. Hasonló távoltartással viseltetett a befogadó Kanada iránt is. Több kortársával egyetemben hűvösnek, közömbösnek, ridegnek találta a kanadai légkört (Nem akar olvadni a hó. / A pingvinek sem mozdulnak a teniszpályákról. / Csukamáj-olajom is elfogyott már, / de az eszkimók nem adnak több hitelt...), s szülőhazájában, Tomiban keresett megszépítő menedéket. A két ország hagyományainak ismerete, az otthoni költészeti stílusok és művészeti törekvések (szobrászattal is foglalkozott), s az angol-amerikai modern verstani iskolákban való járatossága kedvező hatással voltak költészetére. Szerkesztésében jelent meg a rövid életű folyóirat, Tanú. Megtartotta közvetlen kapcsolatát a hazai költőkkel. Önálló antológiában közölte saját fordításában Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Pilinszky János, Ladányi Mihály, Rónay György és mások verseit. 1997-ben húnyt el Budapesten. Kiss Ödön 1921-ben született Maglódon. Az írók alkotó házában volt gondnok. 1956-ban jött Kanadába, s az ontáriói Kingstonban telepedett le családjával. A helyi Queen’s Egyetemen dolgozott laboránsként. A Kanadai Magyar Írók Köre alapító tagja volt. Versei a Magyar Életben, a Kanadai Magyarságban, s az írók köre antológiáiban jelentek meg. Első gyűjteménye 1966-ban látott napvilágot, Visegrády Aladár álnév alatt, Emlékezzetek Magyarországra! címmel. A kötet ötven verset foglal magába, csaknem pontos időbeli és tájbeli sorrendben, 1956. október 25-től Magyarországon, Ausztrián, Olaszországon át Kanadáig, 1959 októberéig. A versek, mint írja a kötet utószavában, ,,megörökítik, hogy vergődött, futott és töprengett egy magyar lélek a kétszázezer közül a XX. században.” A forradalom hőseinek, s általában a ,,kicsi Magyarországnak” áldozta gyűjteményét. Köszönetet mond benne a magyar néppel együttérző nagyvilágnak. ,,Köszönet az osztrák népnek” c. versében így ír: A világ szíve Bécsben lüktet, Meleg, segítő emberi szív, Ezer ország fut itt össze, Ezer sínpár és ezer híd... Németh Ernőhöz hasonlóan, megőrizte európaiságát. Nehezen tudott, talán nem is nagyon akart teljesen beilleszkedni a kanadai életbe. Átutazóban a városomon című, 1970-ben megjelent gyűjteménye választott otthonából fakad, lélekben azonban képtelen azonosulni új környezetével. Sokat utazott. A festői Ontárión át száguldó busz ablakán keresztül számára a sivár tájon a fák is feketén álltak, karjuk konokul, komoran fenyegették az utast. ,,Árva a szívem is, / béna a szívem is, / fekszik a hó alatt, jég alatt, / fagyva...” ,,Messze a föld, amely / szült, nevelt, / életnek adott...” (,,Az új tavasz felé.”) Aggódó lélek. Aggodalommal tölti el a tengerhez hasonlóan közömbössé váló ember; aggodalommal a modern technológiai vívmányok, a számítógép, a robot, az űrrakéták bevetése (,,Intőszó a szörnyű találmányok előestjén”), aggodalommal Kinga lánya jövője. Magas erkölcsi mércét állít maga és társai elé. (Munkahelyén megtagadta a kísérleti állatokon végzett munkát.) Szánakozva ír a lebontásra kárhoztatott, bedeszkázott útszéli templomról, a húsz lakóházat számláló Morton falucskában: Mit mond e templom a bús utazónak? Hogy volt itt Isten, de elköltözött – a kis MORTON-ból más városba, Hogy nem maradt közömbösek között!... Bár boldog izgalommal töltötte el menekülése idején Olaszországban a szabad emberek társasága, s bár sikeresen bekapcsolódott a kanadai életbe, lélekben mindvégig idegenül érezte itt magát. Felesége korai halálának A sziget nincs többé (kingstoni temetés) című gyűjteményében adózott (1972). A sors mostohasága folytán pár hónappal később ő maga is elhunyt tragikus körülmények között, két lánygyereket hagyva hátra. Műfordításai, s pár korai verse posztumusz kiadásban jelentek meg, Bimbóban, rügyben visszatérek címmel (1975). Középnemzedék A második csoportba tartoznak azok a költők, akik szakítva hagyományosan klasszikus, nyugatos költői eszközöktől, új utakat nyitottak komplex gondolati kifejezéseikre. Ez a gárda viszonylag fiatal korában hagyta el hazánkat, s az új környezetben szerzett élet-tapasztalatai folytán otthonosan mozog mind a hazai, mind a kanadai kultúrában. Ezek közé tartozik a montreáli Kemenes Géfin László és Vitéz György, a torontói Dósa Csaba, Horváth Loránd, Kasza Marton Lajos, Seres József, Tamási Miklós, Veszely Ferenc. Ha valóban beszélhetünk a saját lábán álló kanadai magyar költészetről, ezek játszottak döntő szerepet annak létrehozásában. Ez a kísérletező költészet valóban páratlan a magyar irodalomban, egyedi tematikával, telve eredeti tartalmi szövevényekkel, gazdag érzéki nyelvezettel, költői társításokkal. Kemenes Géfin László Az avantgárd és posztmodern költészeti iskola kiemelkedő alakja, Kemenes Géfin László 1937-ben született Szombathelyen. Részt vett az októberi forradalomban, melynek leverése után Kanadában keresett menedéket. Egy ideig alkalmi munkásként dolgozott Montreálban. Volt textilmunkás, kórházi takarító, sofőr, kereskedelmi utazó. Tanulmányait a Loyola és a McGill Egyetemen végezte angol irodalom szakon, az utóbbin Ph.D. fokozaton szerzett diplomát. Irodalmat tanított a Concordia Egyetemen 1977-től az 1998-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Hivatását tekintve nevelő, költő, irodalomtörténész, kritikus és műfordító. Urbánus költő, jól mozog az angol nyelvi világban, tanulmányait, szakdolgozatait angolul írja. Költészetben azonban megmaradt a magyar nyelvű alkotás mellett. Megjelent verseskötetei: Jégvirág (1966), Zenit (1969), Pogány diaszpóra (1975), Fehérlófia 1. (1978), Fehérlófia második könyve (1981), Fehérlófia I-VI (1991), Versek Jolantához (2002). Ezra Pound Cantók c. versfordítása 1975-ben jelent meg, Tűz Tamásról írt monográfiája, Halálos szójáték címmel, 1976-ban. Kezdeti költészete a nyugatos irányból indul, innen ered kifejezési művészete, amely álomszerű képekben és jelenetekben adott képet a külföldre szakadt költő önkereső küzdelmeiről. Verseit lélektani bizonytalanság, védekező álláspont jellemzi. Magánosnak, otthontalannak érzi magát. Jégvirág c. gyűjteményében megpróbálja rögzíteni saját identitását. Idegen környezetében tudata ,,porrátört varázs”, ,,az örök élet kivirul foszló számon, mint végtelen ostorcsapás.” Magányos töprengései során eljutott egy olyan helyzetpontra, melyen teljes függetlensége tudatában reálisan szemlélheti a magyarság és az emberiség sorsát. Ez a szellemi szabadság, magatartásforma, mint Szakács István Péter írja róla Szavak prérijén c. monográfiájában, adja meg az alapot későbbi költészetére. ,,Ez a végvár” c. versében tudatosan vallja kanadai költői voltát: Mit tegyek? Máshoz nem értek, Kellek vagy nem, ez a dolgom. Kevés a nádméz, fogytán a lőpor, Toldozni kell a romló sáncot... A hetvenes évekre sikerül megalapoznia saját kilétét. Újabb kötete, a Zenit arról tanúskodik, hogy nincsenek többé, vagy alább hagytak önismereti problémái. A száműzetés nyújtotta tapasztalatok adták meg sajátos világképét. Kanadai környezetében alkotta meg nézeteit a magyar múltról és jövőről. Borús, szinte Kölcsey-méretű sötét vízió dereng ,,Vászoly”, ,,Zrinyi harmadik éneke” és más verseiben. Ez a sötétlátás szűli későbbi deheroizáló verseit, amelyekben leszállítja történelmi nagyjainkat szobor-talpazataikról. ,,Összetett hitvallás” című versében így ír: Kálváriánk keresztjein Évezredek óta üdvözítők lógnak S nem fogynak el a cséphadarósok A feltűrt gallérú merénylők A tett propagandájának apostolai... Legnagyobb alkotása a Fehérlófia sorozat. Nagyméretű lírai eposzok, összefoglaló költemények, személyes élményeiből és történelmi ismeretéből, groteszk álmaiból, látomásaiból, politikai és irodalmi reflekszióiból alkotott tudatáramlásos alkotások. A sorozat népmesei elemekre épül. Hőse kancától származik, emberi alakkal és mágikus adottságokkal. Például megmenti három királykisasszony életét. Sok irigye támad, akik elárulják és hosszú időn át az alvilágba kárhoztatják. A népi hiedelmek szellemében a fiatal hős kiszabadul, megfizet rosszakaróinak és elnyeri az egyik királykisasszony kezét. Népmesei volta ellenére, önéletrajzi költemények ezek. Mint a Nyugati Magyar irodalom 1945 után című könyv szerzői írják, egy hányatott életsors krónikája, megtűzdelve irónikus jellegű töprengésekkel, érzékeny líraisággal és kendőzetlen pornográfiával... Bírálja a diaszpórában élőket, akik túlméretezik nemzeti hagyományaink feddhetetlenségét, gondolkodás nélkül szajkózzák legendává dicsőült elődeink tetteit. Nincs ezekben az írásokban a költészeti formáknak nyoma sem, szabad vers, próza, útleírás, idézetek középkori történelmi forrásokból, csevegő leírások, elmélkedések, színdarabutánzatok viharosan vonulnak végig az oldalakon. Fehérlófia, a mű központi alakja több kultúra hőseként lép fel, de jelen vannak más pozitív vonásokkal vértezett személyiségek is, mint Balassi, Swift, Babits, Borroughs, Tótfalusi Kis Miklós, Bartók, Ezra Pound. Szinte páratlan bravúrral kezeli a történelmi idősíkokat, jelen és múlt néha egyazon látképben vonul el az olvasó szeme előtt, anélkül, hogy legkisebb törés is jelentkezne az eposzban. Pesszimista, ironikus költészet ez, de hellyel-hellyel mégis feldereng, madáchi képletben, az élet homályos értelme. Kedves elődeit, Apáczait, Tótfalusi Kis Miklóst, Bartókot példázza, akiknek hozzánk hasonlóan idegenségben kellett megalkotniok életmunkásságukat. Nyugalomba vonulása után elhagyta Kanadát, Hollandiában telepedett le, de 2001 és 2005 között többnyire Budapesten élt. Számos gyűjteménye megjelent Magyarországon, köztük a Fehérlófia folytatások, pl. Krisztina könyve, Fehérlófia 9. és Erotika a 20. századi magyar regényben (1911-1945). Ez utóbbit nejével, Jolanta Jastrzebska irodalmárral közösen, a Kortárs kiadó gondozásában (1998). A hézagpótló könyvet az Év Könyve dijjal jutalmazták. 2001-ben József Attila díjat, 2004-ben a Mikes Kelemen Kör Irodalmi Figyelő díját kapta. Hazajáró lélek c. sorozatát közölte a Kortárs kilenc száma. Vitéz György Az avantgárd irányzat másik eredményes költője Vitéz György. Igazi neve Németh György, Budapesten született 1933-ban. A Rákosi-rendszerben családjukat deportálták. Az 56-os forradalom után Kanadában telepedett le, a montreáli egyetemen fejezte be egyetemi tanulmányait, klinikai pszichológia szakon, Ph.D. fokozaton. Azon kevesek közé tartozik, akik az első perctől kezdve otthonosan érezték magukat választott hazájukban. Korai verseiben csodálattal töltik el a kanadai gigantikus méretek és szélsőségek, noha ezek a tájak, markáns évszakok, tárgyak és színek arra szolgáltak nála, hogy nosztalgikus érzelmeket ébresszenek benne hátrahagyott hazája iránt. Költészete kettős irányzatból táplálkozik: a hazai nyugatos és az amerikai Allen Ginsberges verstradíciókból. Az előbbi szellemi alapját, az utóbbi költészeti technikáját határozta meg. Ezt a kettősséget tükrözik kezdeti versei, melyek 1977-ben jelentek meg Amerikai történet című gyűjteményében. Ezeket a verseket áthatja valami eredeti panteikus életfelfogás. Számára azonban az ember és a természeti világ között nincs holmi szellemi szakadék, ellenkezőleg, a kettő szoros kapcsolatban áll egymással. Közvetlen környezete nagy hatással van művészetére, versei megtelnek a Szent Lőrinc folyó völgyében található természeti képekkel és elemekkel. Kedvenc évszaka a tavasz, mely Kanadában elég későn, s talán ezért gigantikus erővel érkezik. A ,,Tavaszi dal”-ban így ír: (Lenn a folyóban angolnák lebegnek gyülekezőben hosszú vándorútra, fecskék helyett most ők sietnek Délre, de köszöntést csak fürge ivadékuk hoz vissza majd didergő nádasokba, mire a kert almái elpirulnak s a Szent Lőrinc völgyén az indián nyár végigcirógat, de már nem melenget.) Az évszakok ciklikus változása, a dinamikus tavaszt követő kései, nosztalgikus nyár, az ezernyi színpompával jövő ősz és a kegyetlen tél szimbólumot formál számára az emberi sors, az elkerülhetetlen vénülés, az elmúlás kellő kifejezésére. Az öregedés gondolata, mint Bisztray György feljegyezte Hungarian-Canadian Literature c. könyvében, általános jelleget ölt Vitéz költészetében. ,,Szent György napja” című versében is a sárkány csupán kiöregszik, időtlen vénségbe enyészik. Az amerikai iskola, a hosszú verssorok erős áramlása, a dolgok naturalisztikus megfigyelése, mint említettem, Vitéz költészete formaiságára volt hatással. Költészete a hetvenes évek végétől gyökeres fordulatot vesz. Eltűnik elégikus hangvétele és panteikus életszemlélete. Versei megtelnek ironikus megfigyelésekkel, groteszk költői képekkel. Rövid verseit nagyobb lélegzetű, epikus elemekkel gazdagított önelemző költemények váltják fel. Egyik, egész kötetet kitevő s talán legmaradandóbb verse, Missa agnostica (1979) ilyen lírai önelemzés. Egész életszemlélete zúdul bele ebbe a nagysodrású munkába, emlékeztetve az emberiséget saját kudarcaira és az adott század borzalmas eseményeire. A vers (fekete mise?) a latin mise liturgikus cselekményére épül, ,,Introitus”, ,,Kyrie”, ,,Gloria.” Felszínes olvasásra az ironikus parafrázisok, a mellbevágó hasonlatok (például Isten őrangyalait történelmünk zsarnokait körülvevő testőrökhöz hasonlítja) agnosztikus beállítottságot nyújtanak a költeménynek. Igazában arról van szó, hogy Vitéz nem tagadja meg hazulról hozott hagyományainkat, szellemi és felekezeti felfogásainkat, csupán elveti a statikus, megkövesedett dogmák szolgai szajkózását. Ez a felfogás domborodik ki jel beszéd című gyűjteményében is (1982). Verseit irónia, kiábrándultság jellemzi, a megalapozott intézményrendszerek (hazafiasság, vallás) kritikátlan követése eredményeként. Idegenkedik a kisműveltségű emigránsoktól, akik új környezetükben a gyors asszimiláció jegyében idejekorán elvetik a magukkal hozott, évezredes hagyományokat. Fontos szerepet játszik az ő költészetében is az idősíkok merész használata, egyetlen tollvonással száguld a régmúltból napjaink jelenségeibe. Stílusát tekintve, a gondolatok és szavak látszólagos logikátlan alkalmazásával igyekszik elkerülni a pátoszkeltést. Dicséretére válik, hogy a komolyabb helyzetekben is megőrzi egészséges humorát, s ez üdeséget ad újatkereső költészetének. Újabb kötetei, Az ájtatos manó imája (1991), Haza tér és (1998), valamint Confabulatio mystica.(2001) Magyarországon jelentek meg. Horváth Loránd 1930-ban született Marosvásárhelyen. 1954-ben szentelték lelkésszé. Otthoni állásától megfosztották, s Nyugatra távozott, ahol hivatását folytatta. Igemagyarázatai Jónás könyve, Hét lépcső és Betegeknek gyógyír címmel jelentek meg. Versei folyóiratokban, antológiákban és Naptánc, Jónástól Jézusig, Szent szonettek, Ébredés valamint Kopjafák című gyűjteményeiben láttak napvilágot. A Kopjafák-kal kapcsolatban ezt írtam a vancouveri Tárogatóban: ,,Kóbor lantosként járja a világot, Fintaházától Párizsig, Windsortól Santa Monicáig, Calgarytól Clevelandig, s költészetté alakul minden a tollán. A Székelyföldön írott ,Táltosverseket’ az erdélyi népballadák misztikus hagyományai hatják át, lásd a két szatyrot vivő lány mennybemenetelét megéneklő ,Honleány,’ vagy az aranyjánosos ,Torozás’ c. balladát. Ez utóbbiban még az elmúlás szorongató gondolatát is elviselhetővé teszi a halotti tor színes megjelenítése.” Kedveli a hagyományos versstílust, cseng-bong lírájában a páros, a keresztező, az ölelkező rímek sokasága, de egyenlő könnyedséggel alkalmazza az abszúrd verselést, a Balassi-Csokonai szerelmi líra üdeségét, a kálvinista zsoltár hangvételét, a népballada homályosságát. Termékeny költő. Mint írja magáról: ,,A költészettel ébredek, s az Ige ad erőt számomra álmaim meghirdetésére.” Versei fiatalos hangvételűek, bár szenvedő lélek Horváth Loránd. Hontalanság, magárahagyatottság, szerelmi kétely tépi-marja érzelmeit. ,Válasz nélkül’ című versében így ír: Az időből kifutottam másvilágba kerülve lélekvisszataszítottan mint egy kicsavart körte... Szerelmi lírája Ady hátborzongatóan szép szimbolikus verseire emlékeztetnek. A ,,Tiszta aranyban” így ír: Agyamban fájsz! Mi tagadás, téged Tettek átokul életemhez. Gyönyörű átok! Átokmarta láz! ,,Tavaszi koncert a kedvesnek” címűben viszont fiatalos lelkesedéssel szól kedveséről: Lábadnál az őz Szendén elidőz S kiáltja, Hogy karcsúságban nincs párja, S ha felragyog hajad aranysátra Kiül a nap a csodára... Természetlirája is éppoly vizuális, mint szerelmi költészete. ,,amikor térden esdekelnek / júhként a felleges voltak / gumós csillagok guggolásznak / s vaksin szűkölnek a holdak.” Torontóban él. Szerkesztésében jelent meg az Amerikai és Kanadai magyar vallásos költők hitvallása c. antológia (2002). Tamási Miklós 1936-ban született. A soproni Erdészeti Főiskola hallgatójaként került 1956 végén Vancouverbe. A város magyar kulturális életének egyik vezetője, a Tárogató alapító szerkesztője volt 1994-ben bekövetkezett haláláig. Bár fiatal korától írt verseket, nyomtatásban elég későn kezdett publikálni. Két kötete látott napvilágot, Eszkimó szerelem (1977), és a posztumuszként megjelent Totemfák (1994). Eredeti hangú költő, versei üdeségét a Sinka Istvánra és Erdei Józsefre emlékeztető, de a modern élet kínálta népies tárgyuk és nyelvezetük adja. Az Eszkimó szerelemben a hazai ifjúsági emlékei és a kanadai élettapasztalatai kapnak hangot. Versei megtelnek olyan tárgyakkal, mint furulya, pásztordal, taliga, napszámos, kapás, aranyalma, marokszedő. Kevesen írnak manapság olyan eszményi hangon az élet mindannapi dolgairól, mint Tamási. Virágvasárnap c. versében így szól: Fényország Vancouver Kazlakban áll a fény Villázza a kedvet Pár virágos legény... A ,,Marokszedő”-ben pedig így: Hajlongó anyóka / markot szed az égen / csillag-búzát őrölünk / még ezen a télen... Ha elvont árnyalatokban is, de kifejezésre juttatja a mindennapi élet fortélyait is, közösséget vállal a kisebbségben élő honfitársaival, ír az erdélyi havasokról, a székely estről, az erdélyi betlehemről. Mi itt, és ti ott – öt szó az üzenet, De kiderült az ég Vásárhely felett. Ezért fűztem imám utolsó sorába: Nagyon vigyázz, Uram, Pusztakamarásra. Kerecsendi Kiss Márton a művészforradalmárok közé sorolja Tamásit, aki ,,állandóan kutatja, s mindig megtalálja költészete számára az új utat.,, Nagyra értékeli költészetében az egyszerűséget, nem talál verseiben sallangot, fölösleget. Kerüli a nagy szavakat, pózolatlanságát önvallomásában így fejezi ki a költő: kinőttem önmagam. Veszely Ferenc Kispesten született 1936-ban. Részt vett a forradalomban, s annak leverése után Kanadában keresett menedéket. Középiskolai tanár volt a brit-columbiai Kamloopsban. Bár fiatal korától tudatosan készült költői hivatására, nyomtatásban elég későn, nyugdíjba vonulása után jelentkezett. 2004-ben jelent meg otthoni kiadásban életmunkának is tekinthető gyűjteménye, Bajban szépült életeim címmel. A költészetet felelősségteljes hivatásként vállalja. Nagy elődei, Arany János, Ady Endre, József Attila a hagyományok megőrzésére és az igazság bátor kimondására ihlették, s hozzájuk híven bátran ostoroz, ,,ha kell, de utat mutatva a jövő felé.” Ifjúkori, 1957-1958-ban született lírai verseit szubjektív élmények, közvetlen környezetéből fakadó benyomásai teszik izgalmassá. Tudatosan készül új hivatására. ,,Író leszek, jóstmondó én is - / s majd bíztok bennem boldogan...” (Háborúskodás). A költészet jelenti számára a számkivetettségben szépet és a jót. Verset ír a tengerről, a rajta utakat hasító teherszállítókról, a viharral küzdő fenyőről, magányos szobájáról. Két világ között él, de tartja a kapcsolatot hazájával is. Próbál lábat vetni az újban, de a régi emlékek, ha néha védekezést keltőek is, egyre visszatérnek (Apámnak). A hatvanas évektől tanári hivatásának él, a külföldi magyarsággal ezekben az években kevés kapcsolata van. Csupán nyugalomba vonulása után (1996) tér vissza az alkotó íráshoz. Ekkorra már megalapozott lélekkel járja az életet. Látóköre kitágul, gondolatait nagylélegzetű, epikus sodrású versprózában, szabadversben, hagyományos páros-kettősben fejezi ki. Tiszta képet igyekszik alkotni nem csak környezetéről vagy szülőhazájáról (ez utóbbihoz egyre intenzívebben tér vissza), de a világhatalmi rendszerekről: ,,Hatalom és érdek, érdek és hatalom ezek a nagyurak Keleten Nyugaton s van is a világban a bajból temérdek: rossz tanácsadója erőnek az érdek” (Beszélgetés Arany Jánossal). Ideológiákról így ír: ,,Ha hiánya nincsen sok jó ideálnak mért nem ezek azok mik valóra váltak? (Ibid). Vallási felfogásokról: ,,Embert ember ellen uszít / s szétválaszt az egy-isten hit? (Kérdi az egyszeri ember a teológusokat). Ateizmusának a hatoldalas, hexameterben írt ,,Levél Thaly Bélának” ad kifejezést. Serényen dolgozik, alkot, mintegy behozandó az évtizedekre menő lemaradást. Úgy érzi (egészségi állapota is figyelmezteti rá), hogy léte szakadék szélén áll, ,,és ma az elvekről való hallgatás égbe kiáltó bűn.” Megírja vers-eposzban, gyönyörű költői képekkel színezett kanadai életútját (Emigrációm története), mely kötelező olvasmányszámba megy a hazát cserélni szándékozók részére. ,,Beszélgetés Arany Jánossal” című drámai költeményében nemzete sorsa iránti aggodalmai szólalnak meg: ,,Egy halálra ítélt nemzet, / éppencsak hogy még létezhet.” Útmutatásait igy fejezi ki: ,,Egyetlen reményünk az aktív közösség, / e nélkül sohse lesz se szabadság, se bőség.” És ,,Nemzetünk sorsa gaz világban kétséges, / Egyéni javulás mindig lehetséges.” Az egyén és közösség közt nem lát konfliktust, hiszen már a görögök is ,,egyszerre szolgálták népüket, s magukat.” Megszívlelendő tanácsa: ,,akármi vesz körül, mindig van mit tennünk, ha nincs kint megoldás, megoldás van bennünk. Magunk és másokat ily módon szolgálnunk: szellemünk közüggyé de magunk talpán állunk.” Ezt követően a Rákosi korszakot és a rendszerváltás után történteket dramatizálja szatírikus formában, ,,Egy 56-os magyar szabadságharcos meglátásai” címmel, a képmutató, helyezkedő, önző kommunista embertípusról. Itt talál helyet a kommunizmust ízekre szedő verse is, ,,Gondolatok Lenin Mauzóleuma előtt.” Külön ciklusban ír egészségi dolgokról, Karinthy Frigyeshez hasonló részletességgel örökíti meg infarktusa és szívműtéte kórtörténetét. Újabb lírai versei a hivatásra való tudatos felkészülésről tanúskodnak. ,,A rímeknek sokkal nagyobb kihatásuk van a versre, mint gondoltam – írja levelében. – Rím, vagy keresztrím, kezdetben nekem mindegy volt, mert egyforma könnyedséggel tudtam belejönni egyikbe vagy a másikba. De rájöttem, hogy hatalmas különbség van a két rímképlet között, mert a komplett (páros rím) elkerülhetetlen játékos könnyedséget ad a versnek. A keresztrím azonban az egyedüli, amely elő tudja készíteni, ágyat tud vetni a csattanónak, ami hatványos hatást ad a költeménynek...” Kamloopsban él. Jónás György mellett talán az egyedüli költő Kanadában, aki ugyanolyan könnyedséggel fordít verset és szépprózát angolból magyarra, mint magyarról angolra. Kasza Marton Lajos A középnemzedék termékeny tagja, a Kanadai Magyar Írók Szövetsége elnöke, Salgótarjánban született 1939-ben. Ott végezte középiskolai tanulmányait, az októberi forradalom leverése után jött Kanadába. Torontóban és Dél-Ontárió különböző helyein élt, ahova változatos hivatása vezényelte. Versei megjelentek újságokban, folyóiratokban, antológiákban és Ostor és vallomás című gyűjteményében (1988). Azon kevesek közé tartozik, akik egyformán otthonosak a hazai és a kanadai életben. Szülőföldjével eleven kapcsolatot tartott fenn egész pályáján át. A honvágy érzését hol önmarcangoló képekben: Talán válaszolnál valami szépet, / de úgyis tudod, hogy ostor minden válasz, / ostor, mely szüntelen hazahajt... (,,Ostor és vallomás”), majd finom költői eszközökkel fejezi kezdeti verseiben: A lombos fák alatt álltam s hallgatott a barna ég én a vén estét csodáltam s a nyár keblén estikék üzentek át hozzám, - távolság szűrte a csendet s az idő örök botján koppantak a percek... (,,A fák alatt – Honvágy”) Ugyanakkor kanadai élményei is első kézből jött intimitása alapján érlelődnek költészetté. Tematikai szempontból érzékenyen versel a hazafiságról, szerelemről, az urbánus élet komplexusairól, a természetről, származástudatról. Verset ír egyéni vágyakról, álmodozásokról, tervezgetésekről: Úgy indultunk mint minden évben. Terveket szőni, álmokat látni, remélni idegenben; keresni az utat mit apánk nem talált, hinni jelenben, hinni jövőben... („Úgy indultunk... – Miska Jánosnak”) Odafigyel a közösségi életre kihagyó eseményekre, egyetemes gondokra-bajokra: Haragszunk önmagunkra, egymásra / és nem vesszük észre, hogy az / orriglátás nem a véghatár...(,,Meztelenség tükrében”). Magyar környezete élénken tükröződik lírájában. Elsiratja korán elhunyt kortársait, Fáy Ferencet, Szilvássy Lászlót; elégikus hangon szól szeretteiről, kendőzetlen érzéssel szerelmeiről. A középkori prédikátorokra emlékeztető szenvedéllyel korholja Kanadába szakadt fajtáját gyengeségből, gyarlóságból fakadó elhajlásai miatt. Versei alapján fel lehetne térképezni Dél-Ontárió képét. Tárgyi összetevőjük révén hangot kapunk rajtuk keresztül jelen életünk sajátosságairól, az újrakezdéssel járó szép izgalmakról, merész álmodozásokról, lemondó felismerésekről. Szól a szétszórtsági életre jellemző belső viszálykodásokról is. Olvasmányos költő. Verseit az teszi érdekessé, hogy emberi sorsokban gondolkozva-érezve alkot, s a higanyhoz hasonló érzékenységgel reagál környezetünk számos jelenségére. Több versét megzenésítették. Újabb verseskötete és történelmi drámája kiadás alatt áll. Torontóban él. Pintér László A zalamegyei Vindornyalakon született 1937-ben. Őt is a forradalom bukása sodorta Kanadába. Az UBC Sopron Tanszéken szerzett erdőmérnöki diplomát. Gyermekkorától kezdve naplót vezet, s versei diákévei óta jelentek meg újságokban, antológiákban. Látomások a múltból című memoár és versesgyűjteménye 2000-ben, majd újabb versei Megállni nem lehet című összeállításban jelentek meg 2005-ben. Az előbbi, 560 oldalas kötet első részében a naplója alapján készült pályafutását írja meg, az utóbbi, s terjedelemsebb részletben pedig az 50-es évektől készült versei évszámszerű összeállítását adja. Nyugalomba vonulása után Parksville városában telepedett le családjával, s a Nanaimoi Magyar Társaskör egyik vezető személyisége lett. Írásai hűen tükrözik életútját. Versein keresztül nyomon lehet követni korunk történetét, a szegénységben, de szeretetben töltött gyermekkort, a háború éveit, a forradalmat, a számkivetettségben elért eredményeit. Tárgyukat a család, a szülőfalu, a diákélet, a hazaszeretet, hitvese iránti őszinte szerelem, valamint politikai és társadalmi kérdések, a nevelés, s főleg erdőmérnöki hivatása és a vele járó esőerdő drámai világa teszik ki. Gyönyörű emléket állít szüleinek, az áldozatos és szenvedő édesanyának. Látogatóban c. versében apját szinte antropomorfikus méreteiben láttatja, kinek gondjai országos, ráncai egy egész nemzetre kiható méreteket öltenek: Arcodon az egész ország gondjának ráncain csurogtak végig zokogó lelked örömkönnyei; s roggyanva, mintha válladon hordnád ez ezer év minden büntetésit... Hivatása következtében nagy szerepet kap verseiben a természet, a kanadai növény és állatvilág, s B.C. tartomány földrajzi leírása. Vancouver-sziget Édenbe illő tájait, az esőerdők csodáját, az égnek meredező hegysziklákat, a derekukat meregető fenyőket az Isten is a költő tollára alkotta. Van azonban valami iszonyatos ebben vadonban, tele fizikai megpróbáltatással, életveszéllyel. Talán ezzel magyarázható, hogy természeti lírájában van némi feszélyezettség, hiányzik belőle az intim kapcsolat. Mert másként tűnik a természet a luxuskocsi ablakán keresztül gyönyörködő turistának és másként az erdőmunkásnak. Mint erdőfeltáró, ,,bárány lélekkel,” rettegve járta a szörnyeteg vadont, ,,Félelmetes zajjal agyamra; / Minden zizzenés a bokrok tövén / A halálos vadja...” (Erdész hivatás). Feleségéhez írott korábbi vágyakozó, s mai meghitt szerelmét kifejező versei külön tanulmányt érdemelnének. ,,Mint szoktál” (1965) című versében így ír leendő feleségéhez: Miért nem szólsz tavasz csicsergő dallamán, mint szoktál csak napokkal előbb? Úgy várom, már úgy hallanám A szavad, mely egyre szeretőbb És gondos, mint anyám szava volt... 2004-ben pedig, ,,Marika” címűben így: Hogy Te mennnyit érsz énnekem? Megmondani nem is merem, Vagy kifejezni sem tudom. - Hogy Te lettél az életem Egyszerűen ezt mondhatom. Verstani és stilisztikai szempontból mentes a modern kísérletező törekvésektől. A hagyományos magyar versiskola szabályait követi lírában, leíró, vagy hazafias versben, balladában és aforizmában. A Látomások a múltból c. kötet bevezetőjében többek között ezt írtam róla: ,,Mérnöki precizitással szerkeszt, mértékletes, de kielégítő részletekkel mutat be országokat, városokat és azok lakóit. Olvasmányos stílusban jellemzi alakjait, verset és prózát pózolás nélkül ír. Életfelfogása szerint szigorúan ítél, magas követelményeket állít önmaga és társai elé, anélkül, hogy elvi moralizálásba lovallná magát...” Műfordításai kétnyelvű gyűjteményében, My Heart Soars, Too / Szárnyal az én szívem is, 2006-ban jelentek meg. Az újabb nemzedék A harmadik csoportba tartozik a fiatalabb gárda, köztük Bebek János, Bali Brigitta, Baráth Anna, Hajós Tamás, Simándi Ágnes és mások. A közép generációhoz hasonlóan, igyekeznek szakítani a hagyományos költészeti elemekkel. Verseikre némi kiábrándultság, antiheroizmus jellemző, s ebben több hasonlóságot mutatnak angol, német, francia kortársaikkal, mint a magyar költőkkel. Kanadai környezetük az elidegenedés negatív élményét nyújtja számukra, a hazai nemzeti értékek, emlékek pedig kevés szerepet játszanak írásaikban. De egészében feldereng ebben a költészetben is az élet értelmében való hit. Erről Simándi Ágnes Tiltott játék, Nárciszok évada, csak kísérlet, közeledés, Bali Brigitta Jelenek könyve, Álom élen, Hajós Tamás Szárítókötélen című verses-gyűjteménye tanúskodik leginkább. Bebek János Pestszentlőrincen született 1948-ban, Budapesten a Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. 1974-ben jött Kanadába, később áttelepült családjával Kaliforniába. Verseskötetei 32ASA Plusz 8 (1988) és Árgus címmel jelentek meg. Levéltár c. kötetében fordításai, filozófiai értekezései, kritikai írásai láttak napvilágot. Költészete magán viseli korunk szellemiségét, a dolgok reális értelmezését. Versei spontán kifejezésre épülő belső kényszerből fakadnak, s érezni rajtuk, hogy az önkifejezés örömét jelentik alkotójuk számára. 32ASA Plusz 8 című gyűjteményében vallomást tesz önmagáról: ,,Embernek születtem: nem csak biológiai determináltság bilincsei által, hanem a létemet megelőző partikuláris és univerzális események szükségszerűségei által is...” A kortárs költészethez hasonlóan, idegen számára a pátosz, a művészi pózolás. Emigráns élettapasztalatai objektív tárgyilagossággal tükröződnek prózai és lírai írásaiban. Mint vallja, életünket a körülmények határozzák meg, s a világesemények a dolgok lehető legnagyobb kihasználására kényszerítik az egyént. Kanadában élek; a mindennapok repülőgépzajú hómezőin élelem és meleg / után kutatok, mint a túlélés irgalmat nem ismerő kényszere által mozgatott összes többi teremtmény... Abban ringatja magát, hogy versei hangulatváltozást érnek el olvasóiknál. ,,Ha kezébe veszi és elolvassa a verset adott hangulatában, s mire leteszi, már más hangulatba került...” Az írás, véleménye szerint nem többre szolgál, minthogy az olvasó számára ismerős húrokat pendit meg. Legújabb versei, a költői dokumentárisság és emberi egyetemesség kényszerzubbonyából kitörve, mint ,,Útban hazafelé” c. költeményében leírja, szülőföldjéhez térnek vissza, a megfeketedett kérgű cseresznyefa, a lihegő mellű kukoricás, a jókedvű szőlőkarók, a hordó formájú borospoharak emlékéhez. Tanulmányai, elbeszélései is figyelemre méltóak. A kaliforniai Irvinben él. Simándi Ágnes A fiatalabb nemzedék egyik legtehetségesebb és legtermékenyebb tagja, Simándi Ágnes Budapesten született 1954-ben. Nyomdász volt, majd elvégezte a hitoktatói kurzust a Pázmány Péter Rk. Hittudományi Akadémián. Versei 1973 óta jelennek meg az otthoni Vigilia, Teológia, Új Ember, Katolikus Szemle, Kortárs című folyóiratokban. 1987-ben családjával Kanadába költözött, s Torontóban telepedett le. Itt tovább folytatta tanulmányait, Master of Divinity szinten szerzett diplomát. Írásai megjelennek külföldi magyar lapokban és antológiákban is. Verseiben a megújult keresztény szellemiséget hirdeti. Első önálló verseskötete Nárciszok évada címmel jelent meg 1987-ben. A 126 oldalas gyűjtemény gyakori témája a liturgia, az evangélium, az ókeresztény mozaikok és szimbólumok megjelenítése. Versei, mint Tűz Tamás írja, örömhírben fogannak meg, szavai az Evangélium lapjairól lépnek versbe, de ezekből olyan költészet lesz, melyben helyet talál korunk minden testet-lelket őrlő problémája, s kifejezésre jut benne mindennapi életünk jelensége. ,,A pesti, a new-yorki, torontói utcán kavarja foszlányait a szél a csürhe langyos szemetével, lerágott hotdogos kiflivéggel, eldobott műanyag poharakkal...” (Krónika, 1985). Kötete alapján a belső világra figyelő, a gondolatok tömör és precíz kifejezésre törekvő költőként ismerjük meg. A környezet milyensége, természeti adottságai, a hétköznapok valósága azonban másodlagos helyet kapnak nála. Mind a hazai, mind a kanadai tárgyú verseiből keveset szól lakóhelyei valóságáról. ,,Liturgia Toronto nevére” c. versében például a nagyvárosi életről csupán annyit tudunk meg, hogy Jön a tél... Ezt is csupán hangulati díszletként alkalmazza, a lényeg a bensőből fakadó, a kedveshez intézett töprengő kérdésein van: ( ...) Csak játék, Hogy éjedbe zársz-e vagy napodban fürdetsz kiderül a hetedik pecsét széttörésekor Áttetsző ikonod leszek, bőrödön olaj Szemed üzenete a fáknak hajnali hóesésben Első kötetét újak követték, Tiltott játék (1993), csak kísérlet, közelítés (1998) és Szamizdat és sivatagi húsvét (2004) címmel. Mint vallja magáról, ,,Nem tartom magam vallásos költőnek a szó hagyományos értelmében, bár témáim többnyire a lét fontos és alapvető kérdései körül forognak, s mindig a hívő ember erkölcsi, lelkiségi megközelítésével próbálok feleletet adni magamnak is – ezekre, de csak úgy, mint hivő ember, aki történetesen verset ír...” Az előbbi kötet címadó versében (,,Tiltott játék”) a liturgiai kifejezések bensőségessé, halhatatlanná teszik lelki vívódásait: a legszebb április talán meg se történt velem, a kietlen éjjelek, a belülről moccanó fájdalom testet kapott árnya még csak nem is név hogy kimondjam milyen keserű a búcsúvacsora! a saláta, a hal, a szelet kenyér azóta szomjazom. Tengernyi év jön még hihető álmokkal csak április nem lesz már. soha. Bensőséges, Pilinszky Jánosra emlékeztető finom érzések kifejezése járja át líráját. Legnagyobb vonzása, Rónay László szerint, az ellentétek feszítő erejének megjelenítése. ,,Lírájának épp az a vonzó sajátossága, hogy kendőzetlenül mutatja be az ember esendőségeit, hétköznapi botlásait, kétségeit, de mindig leküzdi a lélek harmóniáját, azt a megbékélést, mely valóban csak ,kontrasztokban’ átélhető és megszerezhető.” (Vigilia, 1988.) Újabb versei azt az érzést keltik az olvasóban, hogy az új otthonteremtés kezdeti évei után, egyéni egzisztenciája rendeződésével leszűrődtek korábbi felfokozott érzelmei, gátlásai csökkentek, s bizalma költői feladata tisztázódásában megerősödött. A költő felelősségteljes hivatását hangsúlyozza Szamizdat c. kötetében: ,,ritkán merjük kimondani az igazságot, sokszor nem is azért, mert félünk, hanem azért, mert magától értetődőnek vesszük, fellebbezhetetlennek. vannak azonban olyan pillanatok, mikor el kell mondani, hogy az erkölcs útja az egyetlen járható út...” Verstechnikájával kapcsolatban Simon Erika így ír: Simándi bújtatott, sorközi rímeiben, megtört verssoraiban versei zeneisége félreismerhetetlenül modern. ,,Sokszor a szó közepén választ, töri meg a sort, nagybetűt, pontozást ritkán használ. A sorokat, a pontozást a verssor kivédhetetlen belső logikája, belső zenéje diktálja...” Kaslik Ibolya szerint a Simándi-versek erényét ,,visszafogott szigorúságukban, összpontosult precizitásukban” látja. A költő számára az igaz szó és a pontosság a legnagyobb alkotói erény, ezeken keresztül képes csupán kimondani azt, amit embertársai is éreznek. 2006-ban jelent meg otthon ,,tiszta hang” című gyüjteménye, melynek fülszövegén ez olvasható: „TISZTA HANG” címet adtam ennek a kötetnek, mert csak tiszta hangon, őszintén lehet szólni a lélek meghitt pillanatairól. Ezek a versek leplezetlenül tárják fel a lélek legmélyén megbúvó rezdüléseket az élet fájdalmaira és a ritkán kapott szeretetre. Ugyanakkor, nem pusztán a lélek szövegeit írtam meg, hanem kívánságom szerint a versek egyúttal szöveghangzású zenei kompozíciók is. Zenei forrásból táplálkoznak bennük a hangulatok, érzelmek, vallomások. Torontóban a Magyar Élet hetilap munkatársa. Seres József A középnemzedék egyik legtehetségesebb alakja Seres József. Ő is a kísérletezők közé tartozik, kezdeti írásait impresszionista beütésekkel magyarázták kritikusai, bár a költő ezzel nem egészen értett egyet. Csinger Józsefhez hasonlóan, befelé forduló, önmagát vallató, gondolatait analizáló költő és képzőművész. Szerencsen született 1942-ben. 1972-ben jött Kanadába. Torontóban telepedett le, s az Ontárió Művészeti Főiskolán szobrászművészi diplomát szerzett. Művészeti munkáiban és költészetében bölcseleti és filozófiai elemek dominálnak. Állandóságot kutat a pillanatnyiban és a gyorsan változóban is. 1978-ban jelent meg első verseskötete, Évszakok nélkül címmel, saját illusztrációival. A kilencven számozott versében filozófikus tárgyakat elevenít meg, bennük az élet elvont titkait kutatja. Ezeket a fogalmakat általában nagybetűs alakban szedi: ÉRTELEM, ISTEN, IDŐ, HALÁL. Más elvont szavai a lélekből fakadnak, mintegy belső útvonalat jelezve a költő számára: CSEND, AKARÁS, KÉTSÉG, SZERELEM, KÖZÖNY. A nyugati magyar irodalom története 1945 után című kötet szerzői feljegyezték róla, hogy kezdeti verseiben az impresszionizmus érzésvilágának újraélésére tesz kísérletet. ,,Színek, formák, hangulatok gomolyognak verseiben. Szándékosan kerüli az élesebb kontúrokat, a pontosító vonalrajzot. Hasonlatai váratlanságukkal, asszociációi merészségükkel hatnak leginkább az olvasóra.” Valóban, az embert szinte értetlenül érinti a kedveséhez írott verse befejező sora. További megfontolás alapján azonban arra felismerésre jutunk, hogy talán éppen az ilyen fordulatok teszik igazán emlékezetessé a Seres verseket: játszadozó bűnök alján búcsúzok a kedvesemtől hóvirágos rétre megyek hol a mézet nem rabolja szorgos nyüzsgés Költészete alapján kitárulkozó lélekként ismerjük meg, szeretné átfogni az egész világot. ,,Szabadként vagyok”-ban mindenki szolgájának nevezi magát, újra akar lenni, adni, tenni, bár nem úgy, ahogy X elvárja... Jobbá tenni az emberi életet segítek én azáltal, hogy láthatom, miként születik és testvérkedik folyton a halállal. Szakács István Péter feljegyezte Szavak prérijén c. monográfiájában, hogy ,,az általános sorsproblémákra és paradoxonokra épülő, egzisztencialisa jegyeket viselő költészetben az emigráns léthelyzet értékelése is megváltozik. A nyugati magyar irodalom e jellegzetes témája veszít intenzitásából, hiányzik belőle a fájdalmas, lázadó vagy rezignált hangsúly, amely a gyógyíthatatlan gyökértelenség átéléséből fakad... Seres verseinek gondolatíve e megváltozott létérzékelésre utalnak.” Számára a otthontalanság sivár világából a kivezető út az új értékekkel telített világ felé vezet. Légy vendégem című gyűjteménye 1999-ben jelent meg. A kötet 108 versét tematikai szempontból továbbra is gondolati, befelé forduló, filozófiai elmélkedések jellemzik. Tarapcsák Ilona szerint e gyűjteményben ,,a metaforikus természeti képekben kijezett befeléfigyelés, önszemlélődés, a magát kereső lélek elégikus életérzése, az önmegvalósítás első nehézségekbe kapaszkodó ember érzésvilága tűnik át.” Ezen túlmenően, közösségi dolgokra, az idegenségbe szakadt magyar egyén és a közösség összefonódására, egymásra találására keres megoldást; arra a problémára, ki hogyan maradhat meg magyarnak a világ bármely részén. Hangvétele és verstechnikája azonban gyökeresen megváltozik. Az egyes költemények nagyobb lélegzetűek, környezetüket illetően elbeszélőbbek, a részletek megjelenítésére nagyobb gondot fordítóak. Az elégikus elmélkedések mellett (,,Elégia”) odafigyel a természet jelenére. Kiterjed figyelme a ,,tollászkodó” fára, a határban az ,,aprógyöngyök a fűszál végén” való tanakodására: ,,hulljanak-e le vagy várjanak a Napra?” Megjelenik a hatalmas világjelenség, ,,lankákon fekszik az ég”, de ugyanott van egy prózai barna rostú kötél is. A meghökkentő versvégek, csattanók helyett megelégszik ilyen zárósorral: ,,megfürdetem magam a valóban.” Visszatérő gondolatai: szeretet, szerelem, varázsos, rejtélyes, ima, ,,minden-Isten pillanat” (,,Megvillanni láttam”). ,,Szólj anyám” nagylélegzetű gyönyörű verse hellyel-hellyel József Attilára emlékeztet. Seresnél azonban a küzdelmekben aszott anya csókkal, gyöngédséggel, reménységgel árasztja el fiát, aki a kétkézi aratókat nézve felismeri, kik adnak örömet. S az anya legnagyobb érdeme, hogy fia megmaradt magyarnak. Palackposta (2001) című kötetével még tovább megy korábbi, gyakran abszurditásba hajló verstílusa feladásában. Az itt közzétett 108 versét kiegyensúlyozott hangvétel, közvetlen élményeiből fakadó, leíró, önelemző, a humornak is helyt adó költészeti stílus jellemzi. Egyik otthoni kritikusa (Tarapcsák Ilona) Arany János költészetére hívta fel a figyelmét. Hogy csupán intuitív megnyilvánulás volt-e ez, vagy Seres már korábban is foglalkozott a klasszikus hagyományok gondolatával, nem tudni. Tény az, hogy a hagyományos verstechnika alkalmazása, a könnyed rímelés, a ritmus, a bravúros szótömörség olyan költészetet eredményezett, amihez hasonlót Aranynál láthattunk. Réveteg szemünk fénye lett Megtervezett csakazértis lelkünk homályba, égbe ment, Igényeltünk tágas tért is s szerettél minket jó Atyánk. (,,Kétségek idején”) Ezek a versek is nagyobb lélegzetűek, érezni rajtuk, hogy a költő élvezetet talál a leíró, a részletező módszerben. ,,A dér összeesküdött a köddel. / Aludt még a nagy csatatér, / a lábak érezték a rugaszkodás fáradtságát... (,,Előszó helyett”). Vissza-visszatér a magány-okozta önirónia, a váratlan fordulatosság, de ezek már pózolás nélküli formában. Nyugodt hangvétele, a hosszú verssorok alkalmazása olvasmányos költészetet eredményeznek nála. Ezerkilencszázötvenhat című drámájában a forradalomnak állít emléket. Több versét megzenésítették. Torontóban él. Bali Brigitta 1948-ban született Budapesten. Az ELTE-en szerzett jogi diplomát, majd tanulmányait ugyanott folytatta irodalom és filozófia szakon. 1988-ban jött Kanadába, Torontóban Wally Keeler költővel kötött házasságot. A torontói egyetemen könyvtártudományból szerzett magisteri fokon diplomát s állami információs vonalon nyert alkalmazást. Költeményei megjelentek otthon a Forrás, Jelenkor, Vigilia, Liget, Tiszatáj folyóiratokban, majd gyűjteményes kiadásban, Vásott varázslat, Jelenek könyve és Álom élen címmel. Már első verseiben is az ellentmondásokat osztotta meg az olvasóval, például: ,,A bizonytalanság állapota mint létbiztonság, a függetlenség függése...” Már akkor jelezte, hogy mindent röviden, tömören, retorika-mentesen akar kifejezni, a hagyományos stílustól elütő formában. Első gyűjteménye 1975-ben jelent meg, Vásott varázslat címmel. A kötet nagy része rövid versekből áll, úgy bánik a szavakkal, mintha attól tartana, hogy egykor kifogy belőlük. Írásaiban jelen van egész környezete, mint Tűz Tamás írta róluk a Szivárványban, az egész kozmosz: a zajos utca, a faiskola, a kankália, a várótermek, a szélsebzett víz, a csillagok. Ez a környezetiség végigvonul egész pályáján. ,,Óda” című későbbi versében így: fogai utcakövek szeme jelzőlámpa homloka bérház haja verébsereg mosolya villamos arca piros mint a város Kiszámíthatatlan költő, nem lehet megsejteni, egyik vers után, milyen lesz a másik. Néha elárulja magáról, nem talál megfelelő rímet, ugyanakkor a másik verse cseng-bong a gyönyörű rímektől, tehát mestere a formának, a rímnek, ritmusnak. Némely verse nagyobb lélegzetű, ezekben szabadon él az ,,automatizmus” fogásaival, sejtetvén az avantgard jelenét. Igyekszik csupán a lényeget rögzíteni. Tűz Tamás megfigyelése szerint a szótani elemek közül alig használja az alanyt, az állítmányt, csak a tárggyal és határozószavakkal él. Ez a retorika-mentes stílus drámai légkört ad az alkotásnak. Az alábbi nyolc soros verse tíz szóból áll: veszteségeim tisztaságom árnyékában nőnek nem marad hírvivőnek csak a veszteségem pusztaságotokban A gyűjtemény utolsó versei az avantgard birodalmába vezetnek, helyet kapnak bennük, mint írja Tamás, a szabad és prózaversek, túl a szürrealizmuson, ,,a gátlástól mentes konkrét vizuális költészet birtokba vételéig.” Jelenek könyve és az Álom élen 1991-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyviadó gondozásában. Az előbbi kötetet hét ciklusra osztotta a költő, mind 16 verset tartalmaz. Vitéz György feljegyezte e gyűjteménnyel kapcsolatban az Arkanumban, hogy Brigitta lépésről lépésre ,,hagyja ott a nagy öregek mintáit, ott a retorikát, ott a lantot, lírát, a sok egyéb pengető, húros hangszert...” Mint előre jelzi ars poeticaként, nem kíván senkit elárasztani költészetével. ,,Tractatus” c. versében így ír erről: én nem szándékozom becsapni senkit. Ismétlem: első szonettem ez. Lendít a dolgon valamicskét e mellékkörülmény... Ez az egyedüli szonett ebben a kötetben, ebben is távol tartva magát a hazai szonettgyártók sokaságától. Inkább megmarad a rövid, rendhagyó, nyelvi újraalkotó, Pilinszky Jánosra, Weöres Sándorra emlékeztető versek mellett. Ezekben a versekben az általa ma is használt szövegíró textust alkalmazza, ami különösen a nyugati magyar költőknél (Mózsi Ferenc) vált népszerűvé: kitörÉS, kiTÖRÉS, SEBmetsző, gyógyÍR, TÖRT-ÉN-elem. Az Álom élen is rendhagyó gyűjtemény, több szempontból is. Mintha prózában írt versek volnának ezek az írások, olykor gondolatfutamok, olykor fantáziából formált történetek, szürrealista víziók. Mint Kemenes Géfin írja róla, műfajilag meghatározhatatlan, nem lelhető fel a kötetben valami esztétikai állandóság, avagy műfaji terra firma, amelytől az író néha eltávolodhatna, de amihez mindig visszatérhet. Ez is tele van aforizmákkal, anekdotákkal, álmok leírásával, szójátékokkal, újsághírekkel és olvasmányok és filmélmények lejegyzéseivel. Brigitta szerénységét és őszinteségét dicséri az a felismerés, hogy nem erőszakol egyikre sem előzetes bevezető szándékot, nem igyekszik összefüggést mutatni az egyedi írások között, holmi nagy vonulatot erőszakolva az egészre. A bevezetőben azt vallja: ,,A legmélyebbet keresem, mindennek a legalját, ahol jó és rossz elválaszthatatlan...” Budapesten él. II. Széppróza A kisepikáról sajnos nem beszélhetünk hasonló szuperlatívuszokban, mint a költészetről. Azt meg kell hagynunk, hogy tömegében itt is tekintélyes alkotástermékekről van szó. A Literature of Hungarian Canadians című monográfiám 38 elbeszéléskötetet és 58 regényt tart számon. A prózaírókból azonban hiányzik a költőkre oly jellemző dinamikusság, irodalmi kísérletezésre való hajlam. A novellisták, de bizonyos fokig a regényírók is, mintha óvakodnának közvetlen környezetük irodalmi ábrázolásától. S ha hozzányúlnak is jelen élményeikhez, megrekednek a fészekrakás kezdeti, szomorkás stádiumánál. Pedig a kanadai magyarság dicséretes eredményeket tud felmutatni a társadalom bármelyik rétegében. Őskanadás elődeink a nagy gazdasági válság meg-próbáltatásai ellenére is szépen boldogultak; hasonlóan a háború utáni menekültek s az ötvenhatos forradalmárok is. De ez nem nagyon mutatkozik meg itteni szépprózánkban. Ez a másodlagosság nem írható teljesen a mi számlánkra. A prózairodalom általában hanyatló korszakában él - az angol és amerikai irodalomtörténészek például már évtizedek óta figyelmeztetnek regényirodalmuk zsákutcájára. A viszonylag békés XIX. század nagy regényalkotásait követően a XX. század borzalmai mintha megrettentették volna a regényírókat, nagy pangást váltva ki a lelkükből. Nem sokkal jobb a helyzet óhazánkban sem, a hatalmas naturalista-realista társadalmi regények átadják helyüket az egyedi problémákon tépelődő kisregényeknek. S szinte iróniaszámba megy, hogy a maradandó regényeket a zsarnokság legádázabb hullámversése idején írták. A francia és angol nyelvű kanadai prózairodalomban is hasonló visszaesés mutatkozik. A húszas évek termékeny történelmi és regionális idillje, a harmincas évek naturalizmusa, a negyvenes évek realizmusa rendre eltűnik, s a jelenkor nemzedéke korunk részletkérdéseire vagy technikai kísérletezésre összpontosítja figyelmét. Helyzetünket nehezíti az is, hogy nem áll rendelkezésünkre a prózaírás alapvető kelléke, a homogén magyar közösségek hozzáférhetősége. Igazán nagy kaliberű művekhez a környezettel kialakított közvetlen kapcsolatra, mélyen futó gyökerekre van szükség. Ezzel együtt szép eredményekről beszélhetünk ebben a műfajban is. Mint említettem, közel száz egyéni kötet jelent meg az elmúlt négy évtized alatt, olyan írók tollából, mint a második világháború után ide került Irsa Béla, Székely Molnár Imre, Szilvássy László, Naphegyi Imre, valamint az ötvenhatos Domokos Sándor, Juhász József, Ling Gyula, Miska János, Sárvári Éva és mások. Sokuk kedveli a tárcaszerű elbeszélést. A regényírók szívesen nyúlnak történelmi témákhoz, Domokos Sándor Sasok és keselyűk, Vajk és Vazul és Két kő között című kisregényei messze visszanyúlnak a történelmi múltba. Simon Lajos és Ling Gyula a 48-as szabadságharc korába megy vissza, előbbi Fáklyafény, utóbbi Vezérlő csillagok című regényével. Mások a háborús élményeiket öntik regénybe, például Szilvássy László Mesék a brianszki erdőkből, Tűz Tamás Harmincnapos nászút című regénye, némelyek, mint Domokos Sándor, hazai társadalmi témákat dolgoznak fel (Megbűnhődte már e nép), ismét mások, mint Sárvári Éva és Ling Gyula kanadai témát választanak, előbbi Kigyúlt a fény és Egy tál arany a szivárvány végén, utóbbi Ilyen kicsi a világ című regényében. Gyakori téma az 56-os forradalom, s a Rákosi zsarnoki rendszer és az 56-os forradalom is (például Mányoki Németh Károly: Bujdosó, Rába Margit: A rettenet évei és Berecz Tibor Erős János című szatirikus eposza.) A novellisták előtérbe helyezik a hagyományos, csattanóra végződő tárcát, elbeszélést, az egyéni élményekből fakadó kisepikát. Nagy István hazai élményeit tárja fel Fenségtől a hallja kendig című gyűjteményében, Juhász József falusi gyermekéveit és torontói megfigyeléseit dolgozza fel Idegen partok között és Ablaknyitás, Naphegyi Imre erdélyi emlékeit örökíti meg Irka firka, Fiókból, és Bogáncsok című köteteiben. Miska János a kanadai magyarság számos problémáját dolgozza fel Egy bögre tej, Földiek között, Lábunk nyomában című gyűjteményeiben. Új színt jelent a kanadai magyar kisepikában Bisztray György, Dancs Rózsa és Szanyi János munkássága. A költőkhöz hasonlóan, igyekeznek új alkotói elemeket használni komplex érzelmi gondolataik kifejezésére. Ebben legsikeresebb Bisztray György, aki novelláiban korunk történelmi és szétszórtsági életünk jellegzetességeit ábrázolja meg-kapó tömörséggel. Domokos Sándor Szabadkán született 1921-ben. A Ludovika Akadémián végezte tanulmányait, csendőr századosként érte a háború vége. Hét évet töltött szovjet hadifogságban. Szabadulása után kitelepítették családjával. Visszatérve a fővárosba, díszítő kőművesként dolgozott. A forradalom leverése után Kanadába vándorolt, Winnipegen telepedett le, s a Manitobai Egyetem alkalmazottja volt nyugalomba vonulásáig. Irodalmi munkássága kiterjed a költészetre, szépprózára, drámára, és filozófiai tanulmányokra. Több mint húsz kötete jelent meg magyar és angol nyelven. Mint prózaíró, elbeszéléseivel és regényeivel vált népszerűvé a diaszpórában. Novelláiban saját élményeit tárja fel a hadifogságban, a forradalom idején s kanadai élete más reszortjain. Regényei egy része a történelmi múltba, Szent István korába nyúlnak vissza. Vajk és Vazul (1968), és Sasok és keselyűk (1970) nemzetünk keresztény hitre való áttérését, küzdelmeit, s azok következményeit ábrázolják. Dél keresztje alatt (1991) és A római százados (1994) regényei is történelmi tárgyúak, az előbbi Chilében játszódik korunkbeli háttérrel, egy lengyel számazású lelkész kálváriáján keresztül, az utóbbi Krisztus korszakát mutatja be. Alkotói jelentősége abban áll, hogy benne él a korban s egyéni tapasztalatai alapján reagál versben, prózában, színdarabban az őt körülvevő társadalmi és politikai eseményekre. Társadalmi regényei között említendő a szovjet hadifogságot megörökítő Megbünhődte már e nép (1969), a háború utáni otthoni körülményeket s az októberi forradalmat elemző Tisztítótűz (1989), a felekezeti problémákat vitató A kiválasztott (1983) című munkái. Mint költő számos verse jelent meg antológiákban, folyóiratokban, valamint Gyertyaláng (1980) és Utolsó felvonás (1993) című gyűjteményeiben. Fő témái az erkölcsiség, hazafiasság, szerelem, s a társadalmi elkötelezettség gondolata. Kérdőre vonja a világvezéreket a dolgok rút alakulásáért. Gyanakvással fogadja a Kádár-rendszer idején kialakult dialógus őszinteségét, melyben a határon túliak húzzák a rövidebbet. Fontosabb számára a szabadság, mint a föld, melyen meglátta a napvilágot: ,,Más az érték Ott a Dunatájon S a puszta föld még nem otthon nekem...” (,,Megérted-e?”). Ugyanakkor a lerombolt haza újjáépítését a hazaiak és kintiek közös munkájaként képzeli el: ,,Mint Kőműves Kelemenné / Beépülünk e falba / Szétszórt kövei a hazának...” (,,Az eldobott kő dala,,). Szindarabjai és drámai írásai is, köztük Ha nem is születtem volna magyarnak (1965), Bolondgoba (1966), Ajándék (1970), Ego Sum Via (1982) a ma problémáival foglalkoznak, sokukat előadták Winnipegen és másutt. Több regényét, memoárját, versesgyűjteményét angol nyelven is megjelentette. Hagyományos irodalmi módszereket követ prózában és költészetben, szigorú erkölcsi mércét alkotva hangsúlyozza, hogy az igazságot nem lehet két mércével mérni. Body Trafic című bűnügyi angol nyelvű regényét a Manitoba Writers’ Guild a tartomány legjobb regénye díjjal jutalmazta 2006-ban. Winnipegen él. Sárvári Éva Regény és novellaíró. 1931-ben Budapesten született. 1956-ban hagyta el az országot. Előbb Dánián keresztül Ausztráliába ment, onnan kilenc év után Kanadába költözött családjával. Novellái és regényei családi és társadalmi problémákat tárnak fel, az új fészekrakás nehézségeit, s azoknak az egyénre és a családra való kihatásukat ábrázolja meggyőző erővel. Első regénye, Kigyúlt a fény 1972-ben jelent meg, s a torontói földalatti buszon játszódik le. Hősei, Sándor és neje, Ila, a buszraszállás pillanatában házasságtörésük gondolatával foglalkoznak. Másfélórai üzemzavar alatt azonban átfut emlékezetükben eddigi közös életútjuk, az őket eggyé kovácsoló történelmi és egyéni események sorozata. Mire a fény kigyúl a járművön, megbékélve, összetartozásuk tudatával érik el célpontjukat. Másik regénye, Messze délen (1976) az 56-os menekültek Ausztráliában történő beilleszkedésének a folyamatát mutatja be. A két alkotás irodalmi eszközök alkalmazásával merőben elüt egymástól. Az előbbi másfélórai cselekmény-környezetbe sűríti három évtized történetét, retroszpektív módszerek alkalmazásával. A házaspár visszaemlékezései alapján felvonultatja a háborús és forradalmi élményeiket, a statáriumot, a népvándorlások, a menekülés nehéz emlékeit. A Messze délen szerkezeti felépítése pont az ellentéte. Ennek cselekménye lineárisan halad előre az ausztrál magyar kolónia színes alakjain keresztül. Félúton című regénye a Magyar Életben jelent meg folytatásokban 1975-ben, de ezt visszavonta a szerző. Legutóbbi regénye, Egy tál arany a szivárvány végén, 1994-ben látott napvilágot. Hősei egy Torontóban élő magyar család tagjai. Hétköznapi életük leírása reális képet nyújt az emigrációs élet számos fortélyáról. Novellái is jelen életünkből fakadnak. Ezek hitelességét is a környezet hű ábrázolása, az apró tárgyak és jelenségek éles beállítása teszi maradandóvá. Kedveli a gyors-áramlású, egyenes-ívelésű meseszövést. Stílusát zártság, fegyelmezettség jellemzi. Van írásaiban Szabó Magdára, Németh Lászlóra emlékeztető. Az események felsorakoztatását nem hősei elbuktatására, de felemelésére használja. Bisztray György Főleg nevelőként és irodalomtörténészként él a köztudatban. Budapesten született 1938-ban. Tanulmányait Magyarországon, Norvégiában és az Egyesült Államokban végezte. A Minnesotai Egyetemen összehasonlító irodalomból Ph.D. fokozaton szerzett diplomát. 1972-ben költözött Kanadába. Az Albertai Egyetemen tanított, majd a Torontoi Egyetem Magyar Tanszéke vezetőjévé nevezték ki. Számos irodalmi tanulmánya és monográfiája jelent meg angol és magyar nyelven. Ezek közül hézagpótló munkának számit az University of Toronto Press kiadásában megjelent Hungarian-Canadian Literature (1987). Novellásgyűjteménye Átértékelősdi címmel jelent 1992-ben. Két-két elbeszélést közöl két fejléc alatt: ,,A második világháború átértékelése”, s ,,Ittlétünk átértékelése” cimmel. Mindkettő két-két helyzetkép tárcát tartalmaz. Az első egy fiatal, lengyel származású amerikai pilótáról szól, amint hazánk felett szállítja a szövetséges hatalmak ,,szeretetcsomagjait.” Romboló, rutin-feladata teljesítése közben aggodalmak töltik el szerettei iránt. Vágyakozva gondol áldott állapotban lévő feleségére, s járni tanuló kislányára – aki talán nem is tőle származik. A másik novella az orosz megszállás idejéből mutat be jeleneteket Budapesten, két kisfiú és orosz játszótársuk, Lóriska alakján át. Bisztray György mestere az irodalmi tömörítésnek. Egy-egy rövid mondatban, hősei szürrealista, gyorsan pergő dialógusán keresztül egész korszakot, társadalmi jelenséget képes az olvasó elé tárni. Ez a dramaturg stílus különösen jól érvényesül a gyűjtemény második részében közölt novellákban. ,,Hagyományőrzés” című, háromoldalas írás röpfelvétele két kanadai-magyar lánytestvért ábrázol, elhunyt apjuk családi albuma s egyéb dokumentumai lapozgatása közen. Félóra lepergése alatt egy egész nemzedék összetett világa tárul fel előttünk, a vegyesházasság problémáiról, a ködös óhazából ideszármazott szülők képzetéről, a másságot jelentő azonosságtudatról, melytől nem menekülhet az ember még ha Kanadában született is. A második novella: ,,Lefordíthatatlan történet” stílusát tekintve kaphatná a ,,Csevegés foghegyről,, címet is. Helyszíne egy kanadai magyar városi lakás. Szereplői: egy család és vendégeik, magyar bevándorlók és helyi leszármazottaik. A társalgás több szólamban és szinten folyik, magyarul, angolul és magyangolul. A bevándorló felnőttek angolul, fő témájuk az autóvétel, a másik szólam magyarul vagy kevert nyelven, politikai témákról, egyik Bethlen grófot szapulja, a másik Kovács Imrét, a harmadik Rajk Lászlót állítja Rákosi ellenébe. S a fiatal nemzedék hogy is tudna eligazodni ebben a bábeli környezetben? Ha pironkodás éri kopott magyar nyelvtudásáért, nosza elvonuln az emeletre, ahol ott várja a televizió, s nem kell agódnia származástani problémákról. Illés Endre egyik tanulmányában védelmére kelt a kissé leértékelt tárca műfajnak. Azt írja róla, hogy terjedelménél és természeténél fogva nincs olyan irodalmi műfaj, amely oly gyorsan és oly sokoldalúan reagálna az életre, mint a tárca. Bisztray ezt a tételt igazolja írásaival. Egy-egy felvillantott helyzetképben megannyi szeletet nyújt mindennapi életünkből. Új színt jelent a szépprózában. Dancs Rózsa Író, szerkesztő, publicista, a fiatalabb nemzedék tehetséges tagja, az erdélyi és a kanadai magyar társadalmi és kulturális élet avatott szónoka. 1945-ben született Érmihályfalván. A háromszéki Sepsimagyaróson nevelkedett. Ez utóbbinak adózik szürrealista színekben ecsetelt, vallomásszerű elbeszéléseiben (Vaddisznók törték a törökbúzát, Könnyel áztatott hamuban sült pogácsa, Jusztina, stb.). A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán tanári oklevelet szerzett. További tanulmányokat folytatott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem filológiai szakán és évtizeden át magyar nyelvet és irodalmat tanított szűkebb pátriájában, az elfogult nemzeti politika következtében nehéz körülmények között. 1988-ban érkezett két kisgyermekével Kanadába. A Torontói Egyetemen szerzett történelemből és könyvtártudományból magisteri diplomát. Szellemiségét az egyetemes magyar és a gazdag erdélyi kulturális hagyományok formálták. Novellái valósak, de magukban hordják az adott kor légkörét. Bár érezhető bennük némi népi-mítoszba, szürrealizmusba hajló líraiság, és az ötvenes évek realista ábrázolási stílusa, Rózsa nem népi író. Kerüli a szóromantikát, a góbéskodást, a csattanóra épülő meghökkentést. Elbeszéléseit eredetiségük teszik emlékezetessé. Egyikben a székely falucskát a ,,portákra ráhajló fák eltakarják” az arra elvetődők szeme elől. A ,,Vaddisznók törték a törökbúzát” c. novellájának gyermekhősei pedig a fülüket az életet adó földhöz tapasztják, hogy hírt kapjanak a szabadságharcosok megsegítését vállaló hazai felnőttek sorsáról. Sütő Andrást vállalja példaképének, szellemi, emberi vezéregyéniségének. A nagy író credóját (,,Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!”) teljesen magáévá teszi, s tudatosan vállalja a megmaradást és ennek jegyében az azt szolgáló alkotó írást. Írásait hagyománytisztelet, őszinteség és a dolgok mélyére való behatolás jellemzi. A nemrég elhunyt költő, Bartis Ferenc azt írja ez utóbbival kapcsolatban, hogy ,,szeret mindennek a végére járni. Nemcsak gyönyörködik a patakban, hanem visszaútra vállalkozva, fölkutatja a forrását. A hópehelyben meglátja a valamikori esőcsöppöt. A koporsóban a hajdani bölcsőt keresi.” Nem csupán kimagasló hősöket vesz tollra, hanem egyszerű szántó-vetőket is (Március idusán). A torontói Sigma kiadásában megjelent Vaddisznók törték a törökbúzát (2000) című gyűjteményének tárgyi sokoldalúsága, szemléletes megjelenítése, s nyelvének gazdag kifejező ereje üdeséget jelent az olvasó számára. Egyik hősnője, Gábor Áron özvegye, katrincával törli meg az arcát, pihenésre az odorba megy, s onnan veszi szemügyre a porta szege-likát (Jusztina). Stílusát tömörség jellemzi. Bartis szavaival élve, költői magaslaton írja prózáját. ,,Nála a szavak annyival többet mondanak önmaguknál, hogy szinte szétpattannak. (Keresztmetszet, A Céh, 2004) Írásainak egy része hazájából fakad vagy ahhoz tér vissza. Ezekben személyes élményeit tárja fel, s szenvedélyes hangot ad novellában, vallomásokban, esszékben népe megaláztatott és kiszolgáltatott sorsáról, mely szinte elképzelhetetlen egy demokratikus államban élő olvasó számára. A másik, immár túlnyomó többsége, választott földje kötegéből ered. Mindkét csoportot mélységes humanitás és népünk iránti elkötelezettség hatja át. Göndös Adrea feljegyezte a kötettel kapcsolatban, hogy nem csak történelmi időket hoz emberközelbe; ,,reálisan, de személyes élményekkel gazdagítva tárja elénk családja és általában az erdélyi magyarság kitartó küzdelmeit túlélésük érdekében. Nem csak politikával, illetve történelmi üzenettel ajándékozza meg olvasóit, hanem a hétköznapi ember örömének, fájdalmának ábrázolásával is.” Az elbeszélések mellett a gyűjtemény számos esszéje fényt vet a kanadai magyarság gazdag szép- és képzőművészetére, irodalmára és kulturális életére is. Kevesen írtak magyar nyelven oly szeretettel Pédery-Hunt Dóra, Dálnoki Veress Károly, Bényei András, G. Simon Erika, Gottlieb Péter alkotásairól, mint Rózsa. Torontóban él, számos hazai és kanadai folyóirat munkatársa, s férjével, Telcs Györggyel a Kalejdoszkóp-Kaleidoscope c. magyar és angol nyelvű folyóiratot szerkeszti. Miska János 1932-ben született Nyírbélteken, az ELTE-n kezdte el tanulmányait, s Kanadában a McMaster és a torontói egyetemeken szerzett diplomát történelemből és könyvtártudományból. Számos elbeszélés és esszégyűjteménye, valamint bibliográfiája jelent meg. A Kanadai Magyar Írók Köre (később Szövetsége) alapító (1966) és örökös tiszteletbeli elnöke. Az alábbi kivonatos részletek Bisztray György: Hungarian-Canadian Literature, és Szakács István Péter Szavak prérijén: a kanadai magyar irodalom egy évszázada c. könyvéből származnak: ,,Miska János az egyedüli elbeszélő Kanadában, aki eredményesen foglalkozik az itt élő magyarság számos témájával. Ez részben annak tudható be, hogy hivatása révén az ország különböző részein élt, s jól ismeri a régiók sajátosságait és az ott élő magyarság életkörülményeit. Az 1969-ben megjelent Egy bögre tej című gyűjteménye ennek az élettapasztalatnak az eredménye. Ő is a hazai élmények és a kanadai realitás kettősségéből meríti témáit. A hazai emlékek nála is nosztalgiát ihletnek, de elbeszéléseiben jelentkezik az ironia is, és nem csak a kommunista rendszert, de az azt megelőző konzervatív időszakot illetően is. Az egyeztetések nála sohasem fehér vagy fekete színben mutatkoznak. Feltünteti a pozitív vonásokat választott hazájával kapcsolatban, s ő talán az egyedüli, Kanadával szívvel-lélekkel azonosuló magyar író. Ami érthető is, hisz elég fiatalon érkezett ebbe az országba, s itt vált népszerű és elfogadott íróvá. Nagy kár, hogy kötetét nem követték újabb szépírások. Írásait általában ellentétes szellemi felfogásokra, vagy ellentétes emberi megnyilvánulásokra építi. Az emigráns felfogás paradoxon megnyilvánulását ábrázolják ,,A templomjáró krónikája” és a ,,Könyvesboltban” c. novellái. Az előzőben a fiatal hősnek a régi emlékek iránti elkötelezettsége nehezíti meg az új hazába való beilleszkedést, ellentétben a vagabund karrierista kollégájával, aki túlságosan hamar és felelőtlen megalkuvással feltalálja magát adott környezetében. A másik novellában egy érzéketlen sznob oktatgatja a gyanútlan könyvárust és a fiatal könyvtárost a jelen magyar irodalom erénytelenségéről. A ,,Faulkner órájá”-ban a kanadai-amerikai kapcsolatok furcsaságait illusztrálja, amikor a rámenős amerikai árverező olcsó giccs portékával veri át az antik tárgyak iránt érdeklődő ottawai közönségét. Maradandó elbeszélése a ,,Hazajáró.” Egy torontoi öreg-kanadás, Máriás Ferenc, kommunista érzelmű egyén azzal a szándékkal látogat az óhazába, hogy kioktassa az otthoniakat a szocializmus építésének fontosságáról. A reális életet elszörnyedten látva, a táskarádiós fiatalokat, akik elmennének a munka temetésére, a munkásokat a gyárakban, akik a műszak végén rohannak haza egyéni dolgaik űzésére, mint holmi lumpenproletárok, magából kikelten bírálja honfitársait, s arrogáns megnyilvánulásaival rossz hírnevet hagy maga után a falujában is. A finoman megrajzolt irónia a kanadai-magyar életfelfogásnak a látszólagostól való elütésével talán a legjobb novellává avatja ,,A hazajáró-”t, amit Kanadában írtak...” (George Bisztray: Hungarian-Canadian Literature, Toronto, 1987) ,,Sajátos helyet foglal el a szépprózában Miska János pontos megfigyeléseken alapuló, realisztikus írásmódja, mely a kanadai valóság objektív, árnyalt bemutatására törekszik. Novelláiban – sok más írótársa műveitől eltérően – az idegen társadalom a kibontakozás lehetőségét, az érvényesülés terét jelenti... Egy bögre tej című novelláskötetében a nyírségi élményeket kanadai témájú írások egészítik ki, a bevándorlók mindennapjaiba nyerünk így betekintést. ,,Könyvesboltban’ c. novellájában, miközben ironikus képet fest a félművelt, magát nagyra tartó emigránsról, elismeréssel illeti az idegenben magyar kultúrát terjesztő könyvtárost... A beilleszkedés a témája ,A diplomás’ című novellájának is, amely fiatal bevándorlókról szól. Kétféle emigráns típust jelenít meg, kétféle magatartásformát. Gyógyász a sorsát a vakszerencsére bízó, könnyelmű bevándorló típusa, Karcsi pedig szorgalmas munkával egyetemi diplomát szerző, életét tudatosan alakító emigráns... ,,Modernség és tradíció szempontjából ezek a történetek köztes helyen állnak az 1956 utáni magyar epikában. A múltból, az elhagyott szülfőföld emlékezetben tárolt élményanyagából származó témákkal párhuzamosan az új környezet valóságának föltárására is vállalkoznak, a bevándorló és befogadó ország közti viszony előítéletmentes, objektív ábrázolására törekedve. Hőseik számára megnő a jövendő jelentősége, bizonyítani akarnak, nyitottak az új ország társadalmi, kulturális valósága felé. Ez a másfajta tematika, az emigráns léthelyzet másféle bemérése azonban a hagyományos magyar próza kelléktárával valósul meg...” (In: Szakács István Péter: Szavak prérijén: a kanadai magyar irodalom évszázada, 2001) Angol nyelvű szépprózánk Van a kanadai magyar irodalomnak egy másik, egy angol nyelvű dimenziója, amelyről elég keveset tud a magyar olvasó. A hazai irodalomtörténészek, és főleg a ,,nyelvében él a nemzet” iskola képviselői tagadják e változat létezését, mondván, hogy magyar irodalom csak magyar nyelven létezhet. Én azonban irodalmunk szerves részének tekintem ezt az ágazatot, a következő megfontolásból: (1.) Az alant tárgyalt írók hazánkban születtek, ott töltötték serdülő éveiket; (2.) Magyarnak vallják magukat, kanadai irodalmi sikereik ellenére is; (3.) Regényeik és elbeszéléseik kivétel nélkül magyar tárgyúak. (4.) Más nemzetek, köztük a német, a lengyel, a svájci nem közösítik ki íróikat csak azért, mert kényszerből máshol élnek, s más nyelven írnak. A németek például magukénak vallják a svéd-német Frederick Philip Grove-ot, mert egy időben Németországban is élt. Hasonlóan, a svájci, s a Kanadába vándorolt Böschensteint, mert németül írt. Az amerikaiak pedig magukénak vallják a kanadai Morley Callaghan regényírót, mert New Yorkban is megfordult párszor. Ugyancsak amerikainak tekintik az angliai-kanadai Stephen Leacock szatíristát, ki tudja, milyen alapon? Irodalmunk ezen csoportjába tartozik a klasszikus számba menő John Marlyn. A harmincas évek magyarjait ábrázoló regénye, Under the Ribs of Death (A halál szorításában) klasszikussá vált megjelenése évétől kezdve. Hőse, a fiatal Hunyadi Sándor, a bevándorlókat érintő megaláztatás elől menekülve mindent elkövet asszimilálódása ügyében. Még a nevét is megváltoztatja Alex Hunterre. Másik regénye, Putzi, I Love You, You Little Square (Szeretlek, Puci, te kis mokány) a másodgenerációs kanadai magyar fiatalok meghasonulását ábrázolja. Marika Robert A Stranger and Afraid (A félős idegen) c. regénye a második világháború menekültjeit mutatja be, akiket idegenkedve fogadott Kanada népe, ellenséget és békés puritán életük felbolygatását látva bennük. Hősnője, Krisztina, masochista kikapós természetével rá is szolgál a megvetésre. Vizinczey István In Praise of Older Women (Az idősebb nők dicsérete) című szex-regényében Kanada elmaradottságát szatírizálja. Szohner Gábor The Immigrant (Az emigáns) c. regénye három 56-os menekült berázkódásáról szól. Jónás György Final Decree (Bontóperi ítélet) regényhőse, Kázmér nehezen tud beilleszkedni új környezetébe. Van még számos más magyar származású író, akik nem részesülnek itt elemzésben, köztük az írországi születésű és montreáli lakosú George Szántó, a vancouveri másod-generációs George Páyerle, s az ugyancsak kanadai születésű, de magyar tárgyú regények és novellák írója, Tamás Dobozy és Ibi Kaslik. Róluk e fejezet végén szólok bővebben. Vizsgáljuk meg az alábbiakban e vonulatot tematikai felmérés és irodalmi formák szempontjából. Tematikai felmérés Mint említettem, regényeik tárgya magyar. John Marlyn elbeszélései és regényei a harmincas évek magyarjai életkörülményeiket ábrázolják, a kor jellegzetes problémáit (rasszizmus, asszimilálódás-integrálódás, anyagi, gazdasági problémák) tárják fel; Marika Robert a háború hajóttöröttei, a D.P.-sek beilleszkedését; Vizinczey, Szohner és Jónás az 56-os magyarok témáját dolgozza fel. Hőseik társadalmi, gazdasági, politikai okokból hagyták el szülőföldjüket s Kanadában hozzánk hasonló körülmények között alapozták meg új életüket. Élményviláguk az új otthonteremtés izgalmait és traumáját mutatja. Valamennyi ki van téve az asszimilálódás-integrálódás dilemmájának. Idegennek találják az újvilág társadalmi szokásait s polgárjogi viszonyait. Közös vonásuk a tárgyi objektivitás. Az óhaza iránti érzelmi kapcsolataik elég hűvösek, néha elutasítóak. Marlyn fiatal Hunyadi Sándora elborzadva szemléli a Nagybecskerekről Winnipegre érkező bőszoknyás nagynéniket, kajla bajuszú nagybácsikat, szilaj ölelkezéseikben, síró-nevető hangoskodásaikban egyéni ambíciói kudarcát látja. (Sándor takarni akarta angolszász osztálytársai előtt emigráns voltát.) Robert Christinája némi nosztalgiával gondol a háború előtti hazára, de a háború utáni kommunista Magyarország csupán szökésre volt alkalmas számára. Jónás Kázmérja pedig fegyverrel is megvédené Kanadát az óhaza sorsától. Nem sokkal biztatóbb Kanadához kötődő viszonyuk sem. Igaz, ezt a békés országot még saját írói is elmarasztalják. Frederick P. Grove és Morley Callaghan, Sinclair Ross és Hugh MacLennan nagy realista regényírók a magányosság és érzelmi ridegség hazáját látják Kanadában. A fiatalabb nemzedék számos tagja, köztük Norman Levine, Mavis Gallant, Mordecai Richler, önkéntes száműzetést keres a civilizáltabb Európában. Míg az európai író a természetből költői ihletet, szívhezszóló dalt, boldog szerelmet merít, addig kanadai kartársa a szegény farmer könyörtelen ellenlábasát látja a rekkenő nyár aszályában, a hosszú tél fagyasztó hidegében. Ezek láttán az angol nyelvű olvasó természetesnek találja, ha a kanadai magyar regényhősök számkivetettként érzik itt magukat, ha Szohner vagabund menekültjei lázadásban törnek ki parokiális környezetük ellen, ha Vizinczey és Jónás hősei idegenkednek ez ország törvényhozó szervezeteitől, s képmutatónak találják az újvilág társadalmi rendjét. Irodalmi formák Műfaji szempontból ezek a prózaírók is kerülik a stilisztikai és technikai kísérletezést. Marlyn és Jónás a realista ábrázolási módszert alkalmazza; Robert, Vizinczey és Szohner a memoárra jellemző megszemélyesítési formát. Közös jellemvonásuk az élet idealizálásától való tartózkodás. Kerülik a pátoszt, irtóznak az üres retorikától, s előtérbe helyezik az öníróniát. Marlyn hősét szégyenérzet tölti el szülei szegény sorsa miatt, s mindent elkövet, hogy felnőtt korában fajtája megalázó életét elkerülje. Szohner stílustani ábrázolása majdnem a ridegséggel határos. Zigi lenéző mosollyal kezeli öregkanadás honfitársait, ostobának tartja őket, mert azok megtanulták a környezetükhöz való alkalmazkodás íratlan törvényét. Jónás és Vizinczey hősei pedig egyenesen lázadnak a kanadai jogszabályok ellen. Marlyn hőse kivételével, a bevándorló magyar regényalakok nem tanusítanak kisebbségi érzést a befogadó honpolgárok előtt. Stílusukra frissítőleg hat az a tény, hogy nem erőszakolják a sajátosan magyar életképeket az angol idiómákra. A magyaros észjárás sikeres átültetése jelenti az angol olvasó számára e művek üdeségét. Jónás Katikája például angolul is ,,égeti a keze alatt a munkát.” A székelygóbé Kázmér ,,odamondana annak a nemjó ügyvédnek, hogy nem tenné a kirakatba.” S véleménye szerint tele van ez az ország ,,akasztófára való alakokkal.” Az ilyen tőről fakadt kifejezések új színnel gazdagítják a jövevényszavak iránt egyébként is fogékony angol nyelvet. A magyar szociológusok, történészek, néprajzosok számára kincsesbányát jelent majd ez az irodalom. A másodgenerációs írók, John Marlyn Putzi c. regényéhez hasonlóan, a Kanadában élő magyarok, s főleg a bevándorlók itt született gyermekei életét ábrázolják. Közülük figyelmet érdemel a magát tudatosan magyar származásúnak valló George Páyerle. 1945-ben született Vancouverben. Az UBC és a Victoriai Egyetemen szerzett diplomát, magiszteri szinten. Több verseskötete és regénye látott napvilágot, az utóbbiak közül a Torontóban megjelent The Afterpeople (1970), Wolfbane Fane (1977) s az Unknown Soldier, 1987, egyik sem magyar tárgyú. Ady Endre, József Attila, Fáy Ferenc versfordításai antológiákban jelentek meg. Páyerle közreműködött angol nyelvű antológiáink műfordításában és lektorálásban. Tamás Dobozy Nanaimoban született, s az University of British Columbia egyetemen szerzett diplomát angol irodalomból, Ph.D. szinten. Hosszú magyarországi látogatása eredményeként íródott Doggone c. magyar vonatkozású regénye. Elbeszélés gyűjteményeiben, When X Equals Marylou, és Last Notes and Other Stories, számos írása a Kanadában tartózkodó magyarokról szól. Tudatosan használom a tartózkodó kifejezést, ugyanis Dobozy Tamás magyar hősei, a kanadai közhiedelem szerint is, megőrzik eredeti hagyományaikat és semmi nyomát nem mutatják az új környezetbe való beilleszkedésnek. Ibi Kaslik, Újvidékről Kanadába vándorolt szülők gyermeke, Torontóban nevelkedett, s a montreali egyetemen végzett. A 2004-ben megjelent első Skinny c. regénye magyar származású hősnője, Giselle Vasko orvostan hallgató a Montreali Egyetemen. A tehetséges lány anorexiában szenved. Betegsége mellett, vagy annak következtében kitaszítottnak, meg nem értettnek érzi magát, tele van lélektani visszásságokkal. Perverz viselkedésével pokollá teszi szülei és lánytestvére életét. Negatív vonásai ellenére megnyeri az olvasó együttérzését és bizalmát a lány egészségi állapota javulására, bár erre a 244 oldalas történet folyamán vajmi kevés jel mutatkozik. Skinny a Harper-Collins kiadó gondozásában jelent meg, s az Amazon.ca / Books in Canada First Novel díjat nyerte. Sajnos, eddig nem nagy érdeklődést mutattak a magyar műfordítók sem az első, sem a másodgenerációs irodalom iránt. Megérdemelnék a magyar nyelvre való átültetést. A kiadás és könyvterjesztés módszerei Az alábbiakban szóljunk pár sorban a kiadással és terjesztéssel járó problémákról is. A kanadai magyar írók túlnyomó többsége maga kénytelen vállalni művei kiadását és terjesztését. Az 1967-ben alakult Kanadai Magyar Irók Köre, később Szövetsége azzal a reménnyel indult, hogy kellő anyagi tőke birtokában a kiadó szerepét is betölti. Ez az elgondolás csupán részben valósult meg, az írók müveit antológia-sorozatában közölte. Önálló kötetek gondozására azonban nem tudott vállalkozni. Az egyéni kötetek kiadása az egyre növekvő infláció, a zsugorodó könyvpiac, a hanyatló érdeklődés következtében egyre körülményesebbé válik. Ezeknek a tényeknek tulajdonítható az egyre ritkuló önálló kötetek megjelenése. A kanadai föderális és tartományi kormányok áldásos intézkedései folytán hathatós anyagi támogatást nyújtottak az Irók Köre, illetve Szövetsége antológia-sorozatának kiadásában, s néhány irodalmi bibliográfia összeállításában. Az írók magyar nyelvű publikálása azonban továbbra is egyéni költségeken alapszik. Indult néhány kísérlet Torontóban, Winnipegen, Ottawában közös nyomdavállalatok létesítésére, amelyek segítséget nyujtanának a művek kiadásában és terjesztésében. A külföldön élő észt kollégák példája jó reményt nyújtott erre. A Svédországban működő Észt Irók Közössége többszáz irodalmi művet adott ki külföldön élő észt irók tollából. A kiadásokat és terjesztést szövetkezeti alapon végezték maguk az írók. Papp-Carrington Ildikó elismeréssel könyveli el korábban idézett tanulmányában a kanadai magyar írók büszkén vallott nemzeti öntudatát, s arra buzdítja őket, hogy őrizzék féltve továbbra is születésjogukat, mert a nagy olvasztó tégelytől egyedül ez mentheti meg a kanadai nemzetiségi csoport fenmaradását. Ehhez csupán azt szeretnők hozzáfűzni, hogy itteni szépprózánk akkor válhat igazán teljes értékűvé, ha reagál a Kanadában élő magyarság jelen problémáira, ha testközelbe állítja az itt élő magyarságot, s az alkotó irodalom elemeivel olyannak ábrázol bennünket, amilyenek vagyunk: tehetősek és ágrólszakadtak, hazafiak és asszimilánsok, rámenősek és zárkózottak, jó szelleműek és civakodók, de mindenek fölött e kontinens északi részén gyökeret eresztett magyarok. Van-e kanadai magyar irodalom? Ezek után lássuk a nagy kérdést: Létezik-e önálló lábon álló kanadai magyar irodalom? Nehéz kérdés ez. Vannak, akik határozott igennel felelnek rá. Máté Imre irodalom-történész azt írta 1970-ben, a Nemzetőr című lapban, hogy antológiánk második kötetével saját lábára állt a kanadai magyar irodalom! Nem függvény, nem periférikus jelenség többé, hanem független, saját problémákkal, saját mértékkel rendelkező irodalom. Ahol ilyen irodalom van, írta Imre, ott lesz magyar történelem is. Velem interjút készített a budapesti A Könyv című folyóirat, s 1980-as számában ezt közölte tőlem: ,,Ez a kérdés sokat foglalkoztat minket is. Megvallom, nehéz erre egyértelmű választ adni. Egy kimondottan kanadai magyar irodalomhoz sajátos színekre, tónusra, formákra, tematikai vonulatokra és megkülönböztetett irodalmi eszközökre lenne szükség. Szépprózánk és líránk tanulmányozása azt mutatja, hogy a kanadai magyar írók, néhány kivétellel, mint láttuk a közép-nemzedék pár költője esetében, nem hoztak merőben újat formai és stilisztikai szempontból. Az egyes irányzatok terén is megmaradtak a hagyományos klasszikus, nyugatos, szürrealista, népi-misztikus, neodadaista, poszt-modern irányzatok mellett. Angol nyelvű dimenziónkban, erről majd külön beszámoló-ban lesz szó, kezd megjelenni a környezet sajátos hatása, a kanadai életindíttatás számos árnyalata. Egészében azonban úgy gondolom, hogy inkább az egyetemes magyar irodalom integráns részének tekinthető a mi munkásságunk.” Van-e jövője ennek az irodalomnak? Erről is faggatott engem A Könyv munkatársa. Ez volt a válaszom: ,,Szeretne az ember határozott igennel felelni erre a kérdésre. Ez szervesen egybetartozik azzal a tágabb fogalommal, hogy van-e jövője a kanadai magyarságnak? Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ez a nemzetiségi csoport egy évszázad alatt egy maréknyi telepesből közel másfélszázezerre emelkedett, megteremtvén saját szellemi életét, kultúráját és tudományos légkörét, olyan felépítményi adottságokat, amelyek létfeltételei egy haladott népcsoportnak, megvan az okunk a derűlátásra. Ugyanez vonatkozik a szépirodalomra is. A múlt évtized derekán némi pangást éreztünk költészetünkben és szépprózánkban egyaránt. S akkor jött egy újabb csoport, fiatal költők és írók, új impetust adva a megfáradni látszó irodalmunknak. A fennmaradás biztonsága azonban összmagyar kérdés. A Kanadában élő magyar szülők, nevelők, lelkészek, kutatómunkások és olvasók igyekezetén, s ugyanakkor az otthoni véreink hozzánk való viszonyán, röviden, mindnyájunk együttes magyarságtudatán múlik e tehetséges és örökségét féltve őrző etnikum fennmaradása.” Ehhez még szeretném megismételni az elején mondott kitételt, hogy a magyarság irodalomkedvelő nép. Ha Kanadában túlél ez a népcsoport, biztosak vagyunk abban, hogy túlél irodalma is. Irodalom Bélády Miklós, Pomogáts Béla, Rónay László. A nyugati magyar irodalom 1945 után. Budapest: Gondolat, 1986. 327 p. Bisztray, George. Hungarian-Canadian Literature. Toronto: University of Toronto Press, 1987. 113 p. Czigány Lóránt. ,,Kanadai irodalom vagy nyugati magyar irodalom?” Nyugati Magyarság (1988, márc.) Dancs Rózsa. Vaddisznók törték a törökbúzát. Toronto: Sigma Publishing, 2000. 250 p. Kovács, Martin. ,,Early Hungarian-Canadian Culture...” Canadian-American Review of Hungarian Studies VII, No. 1 (1980): 55-76. Miska János. Kanadából szeretettel. Ottawa: Kanadai Magyar Irók, 1989. 121 p. Miska John. Literature of Hungarian Canadians. Toronto: Rákóczi Foundation, 1991. 143 p. Miska John. Ethnic and Native Canadian Literature 1850-1979. Lethbridge: Microform Biblios, 1980. viii, 355 p. Microform. Bővitett kiadásban, University of Toronto Press, 1990. 445 p. Papp Carrington, Ildikó. „From ’Hunky’ to Don Juan: The Changing Hungarian Identity in Canadian Fiction.” Canadian Literature 89 (1981): 33-44. Szakács István Péter. A szavak prérijén: a kanadai magyar irodalom évszázada. Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2002. 261 p. John Miska index