Kezdetben nem nagyon hittek neki a környék méhészei.
- Még mit ki nem gondol – mondták megütődve. – Átteleltetni a méhet?
Itt, Észak-Albertában?! Hát ismeri ön az itteni fagyasztó teleket? A
kiszámíthatatlan időjárást?
Nem, Szabó Tibor, az Ontárió Mezőgazdasági Egyetem új kandidátusa,
1974-ben még nem tapasztalhatta a Peace Country bolondériás éghajlatát.
Különösen annak téli évszakát, amikor a negyven fokos hideg pár óra leforgása
alatt, a közeli Sziklás hegységből ide áramló chinook szelek következtében jóval
a fagypont fölé felsiklik, idejekorán kicsalva a mit sem sejtő fák és bokrok
rügyecskéit, hogy utána pár nappal lefagyassza mind a visszatérő kegyetlen
hideg.
A méhészkutatók a Beaverlodge Kutatóintézetben, ahol dr. Szabó Tibor
ma is dolgozik, már évek óta foglalkoztak a méhek átteleltetése gondolatával. De
ismervén a vidék méhészeit, nem nagyon akarták siettetni a dolgot. A méhészek
úgy érezték, ők itt születtek ezen a vidéken, jól ismerik a helyi adottságokat,
a mikroklíma rejtélyeit, s a fotoperiódus sajátosságait. Ez utóbbiak a tavaszi
szezon hosszú napszakával hihetetlen dolgokat művelnek a természetben.
Feljegyezték az alkalmazottak, hogy az intézet délre néző homlokzatán búrjánzó
English futóka egy nap leforgása alatt 31 centimétert nőtt.
- Meg a helyi szokásokat?
A helyi szokásoknak egy ilyen félreeső részen nagy varázserejük van.
Méregető gyanakvással fogadják az idevetődött jövevényt, különösen akkor, ha az
illető a hagyományok felforgatását tartja az agyában.
A hagyományok a jelen esetben abból álltak, hogy a méhészek tavasszal
behozatták Kaliforniából a méheket, s a szorgos szezon végén, ami itt az északi
végeken augusztus derekán következik be, halomra pusztítják az oktalan
rovarokat, abban a hitben, s ez országos jelenség egész Kanadában, hogy itt a
méhek átteleltetése élettani szempontból képtelenség és túl költséges.
S most itt van ez a fiatal vájt fülű, kezdő kutató, aki ráadásul nem
is kanadai születésű, azzal a szándékkal, hogy felbolygassa a jól bevált
módszereket.
- No, sir – mondták határozottan.
Komoly tétről volt itt szó, kérem. Az országban
több mint húszezer méhész működött, ebből Albertában egyedül ezerhatszáz, s ezek
húsz százaléka a hivatásából él.
Beaverlodge községben a magyar fajtával egyébként is csínján
bántak. Élt itt a húszas évek végén egy Gedeon Aladár nevű fiatalember, a
kutatóintézetben dolgozott. Dr. Gedeon, mint az intézet dokumentumaiból kiderül,
jobb napokat láthatott pátriánkban. Nemesi családból származott, a párizsi és
londoni egyetemeken végezte tanulmányait, s feljegyezték róla, hogy a magyar
parlament legfiatalabb képviselője volt. A trianoni békediktátum eredményeként
családja elvesztette földbirtokát, s Aladár Kanadába vándorolt. Itt több
alkalommal fordult a Nemzetek Lígájához kártérítésért, de mindhiába. Az intézet
idősebb alkalmazottai még ma is emlegetik a puha kezű, jól öltözött, jóindulatú
Aladárt, de könnyelműségre hajló jelleme valahogy nem vágott bele a helyi
puritán és parokiális környezetbe.
Szabó Tibor Guelph városában végzett tanulmányai során arra a
következtetésre jutott, hogy a méhek átteleltetése Kanadában nemhogy lehetséges,
de egyenesen szükségszerű. Azt találta, hogy a Kaliforniából behozott méhek
nehezen alkalmazkodnak az északi klímához, s az új rideg környezetben patológiai
ellenálló képességük is erősen megcsappan. Tibor a jól végzett post-doktorátusi
programja végén az átteleltetés megalapozása céljából, fiatal nejével és három
apró gyerekkel búcsút mondva Dél-Ontárió nyájas vidékének, s a kanadai magyar
társadalmi és kulturális élet eme lüktető központjának, áthelyezte otthonukat a
négyezer kilométerre lévő Észak-Albertába.
A Beaverlodge Kutatóintézet, mely 1917-ben létesült az országos
mezőgazdasági minisztérium részeként, már évek óta foglalkozott méhészeti
kutatással. A Peace River vidéke alkalmasnak bizonyult takarmánytermelésre.
Innen látják el ma is az ország állattenyésztői jó részét vetőmagvakkal s olyan
takarmányfélékkel, mint a lucerna, s különböző herefajtákkal, somkóróval,
lóherével, batticummal, bíborherével, svédherével és hüvelyesfélékkel. Ezek
megporzásához, természetesen méhekre van szükség. A hagyományos kutató munka
azonban, részben a fent említett okokból eredően, igyekezett a régi eljárások
továbbvitelét szolgálni. Amikor Szabó Tibor 1974-ben levonta itt a vitorláját,
az ontáriói egyetem s a magyarországi méhészeti prakszisa idején használt jól
felszerelt laboratoriumok helyett nem talált itt mást, mint egy öreg mézesházat,
pár mézpergetőt, hűtő és tároló helyiséget, s néhány virágpormintát.
Nyolc évi kitartó munka azonban új útra terelte a kanadai
méhészeti gazdaságot. Tibor és néhány kollégája a hajdani negyven család helyett
ma több mint nyolcszáz családdal kísérletezik Alberta-szerte. A laboratoriumokat
komoly felszerelésekkel, számítógép segítségével működő adatgyűjtő szolgálattal
látták el. Tibor több mint félszáz tudományos tanulmányt publikált és
előadásokat tartott nemzetközi fórumokon is. A helyi, s általában a kanadai
méhészek hamarosan bizalmukba fogadták. Mutatja ezt az is, hogy a méhek
átteleltetése két százalékról negyven százalékra emelkedett. A Lethbridge
Kutatóintézet egyik tagja, dr. Ken Richards elismeréssel jegyzi meg, hogy Szabó
Tibor új kérdéseket tesz fel a méhészeti kutatóknak, s a kanadai méhészeti ipart
teljesen új, tágabb perspektivák elé állította.
- A méhészeti ipar – mondta Tibor legutóbbi találkozásunkkor –
óriási gazdasági jelentőséggel bír. Először is, az ország huszonkét millió
fontnyi mézet termel évente eladásra. Másodsorban pedig, a méhek virágporzó
ténykedése évi huszonnégy millió dollár nemzeti jövedelmet tesz ki. A nemzetközi
piacot csak úgy lehet eredményesen megnyergelni, ha a méhészeti gazdaságot új
alapokra helyezzük. Ezt csakis egy életerős belföldi ipar kifejlesztésével lehet
elérni.
- Egy versenyképes méhészeti iparhoz – folytatja – egy új
hidegbíró méhfajta kitenyésztésére van szükség.
Szabó Tibor jelen kutatási területe felöleli az anyaméhek
kiteleltetési kísérleteit, a méhpatológiát s a teleltetés új technikai módszerei
kidolgozását.
- Mindez piaci értékben mit jelent majd? – kérdezem.
Tibor kinéz az irodája ablakán, mely festői kilátást nyújt a Peace
Country rónaságára, el egészen az Alaszkába húzódó Sziklás hegyek lankáiig.
- Évi ötven millió dollárt.
S ezt olyan természetesen mondja, mintha azt a kijelentést tenné,
hogy a nap reggel keleten kel fel.
A Beaverlodge Kutatóintézet már eddig is szép eredményeket
mutatott fel a mezőgazdaság északi vidékeinek termelékenysége fokozásában. Új
módszereket dolgoztak itt ki a kontinentális mezőgazdasági módszerek
tanulmányozásában, s a fotoperiodus és mikroklímai adottságok kihasználásában.
De Beaverlodge község hét évtizednyi kutatási eredmények múltán is megmaradt egy
istenháta-megetti falucskának, egy parányi ismeretlen pontocskának a térkép
egyre ritkuló tetején. Ma pedig rajta van az ország s a világ méhészkutatói
szeme.
Az intézet igazgatója, Dr. Lloyd Spangelo elégedetten vezet végig
a laboratóriumokon, s elismeréssel közli, hogy az országos apikultúra
központját, alkalmazottaival együtt Ottawából ide helyezik át. Jövőre
Beaverlodgeben tartják a méhészek országos konferenciáját. Szabó Tibor új
kísérleti eredményeire felfigyelt Alberta tartomány mezőgazdasági miniszetere
is, s Tibornak, a federális finanszírozás mellett félmillió dollár kutatói
stipendiumot utalt ki.
Szűkül a keblen a mente.
Kedves földimet tisztelhetem Szabó Tiborban. Életpályánk, ha
eltérő hivatásokban is, közel fut egymáshoz. ő a Hajdú-Bihar megyei Józsán
született, méhész családban, pár kilométerre Hajdúböszörménytől, ahol
középiskolát végeztem. Tibor Budapesten a Kertészeti Főiskolára járt, átellenben
a Ménesi uti Eötvös Kollégiumtól, mely diákszállóként otthont nyújtott nekem
három éven át. ő, számos méhészhez hasonlóan az európai hírnevű Örösi Pál Zoltán
subája alól nőtt ki, akiről újságíró szakos koromban első riportomat készítettem
egy üzemi lap számára, Kossuth díjjal való kitüntetése alkalmából. S pár éve itt
ismerkedtünk meg személyesen ebben az eldugott falucskában, ahol Tibor
nemzetközi elismertségnek örvend, én meg a minisztérium albertai könyvtárait
igazgatom, s évente kétszer ide hoz Lethbridgeből az utam.
Tibor jó közösségi ember, példás családapa és férj. Kutató munkája
mellett szép házat épített itt, a hét gyerekes családnak. A nagyobbak a helyi
iskolában jó tanulók, az apróbbak a ház körül elevenkednek, Éva anyjuk
felügyelete alatt. Arra a kérdésre, hogy milyen vágyai vannak, mosolyogva
válaszol.
- Szeretnék jó méhész lenni.
Szerencsére, erre már nem is kell várnunk.
(1983)
Utóirat:
E riport megjelenése óta, 1988-ban Szabó Tibort az Order of Canada,
Kanada Nagydíjával tüntette ki az ország főkormányzója.
