Gyerekek jönnek az ajtóra, maskara öltözetben, s kórusban kiabálják a
hagyományos halloweeni köszöntést:
- Trick or treat!
A mi karácsonyi népszokásainkhoz, a kántáláshoz, csillagjáráshoz,
betlehemezéshez hasonló népi szokás ez. Skóciában és Írországban a druidisták, a
kereszténység előtti időkben ezen a napon, október 31-én ülték a kelta év végét,
s ünnepi szokásaik vallási és agrár jelleget öltöttek. Később, a nyolcadik
században, Mindenszentek vigiliájává nyilvánította III. Leo Pápa ezt az estet. A
pogány elemek azonban túléltek benne. Ezért a gyerekek századokkal utána,
Kanadában a XIX. század derekától kezdve, fekete macskának, boszorkának és más
ijesztő figurának öltözve, végigjárják a vigyorgó sárga tökökkel diszített,
kivilágított házakat, nagy papírzacskóikkal, hangosan kiabálva, egyik csoport a
másiknak adva az ajtókilincset:
- Trick or treat! - Ez olyas valamit jelent: ha nem adnak ajándékot, huncutságot
követünk el a ház népén! Ami néha meg is történik. Nyers tojást dobálnak a házak
falához, bepiszkitják az ott parkoló kocsik ablakát.
- No lássuk, milyen trükköt tudtok? – tréfálkozom egyik csoporttal is, a
másikkal is.
De hiába. A gyerekek meglepődnek, váratlanul éri őket a kérdés. Értetlenül
néznek fel rám, a teraszon felsorakozva, zavarukban nevetgélnek, húzigálják
hosszú papírcsuháikat, színes maszkjukat.
- Talán nem is tudnak adandó trükköt - mondom magamban. S ha a feleségem ki nem
jön, nagy kosár finomsággal, dióval, mogyoróval, almával (ez utóbbi a római
Pomona betakarítási fesztiválokból származik), ezüst papírba csomagolt csokival,
rágógumival, meg egy-egy dollárkával, hát rendre elszélednének.
- Még elriasztod ezeket az apróságokat – mondja rosszallva.
Hosszan, némi csalódással nézek utánuk. Én még ma is több izgalmat találok az
ilyen népszokásokban, mint maguk a gyerekek. Ki is megyek a ház előtti teraszra,
hallgatódzom, várom a következő csoportot, hátha azok betanultak néhány alkalmi
éneket, játékot, rövid jelenetet. Jönnek is, mennek is, nagy sietéssel, annak
jeléül, hogy ezen a hatalmas földrészen igen nagyok a távolságok, s az embernek,
akár gyerek, akár felnőtt, nagy utat kell megtennie.
De az én várakozásaim kielégületlenül maradnak.
- Egy-két trükköt azért megtanulhatnának erre az alkalomra – mondom.
Felnézek a csillagos égre, az évszázados fenyőfák ágai között, s mint
ellenállhatatlan zsilipek, feltárulnak bennem a mi hajdani csillagjárásunk
emlékei, kisiskolás korunkból. Hárman csoportot alkottunk, szitakávából
csillagot csináltunk, piros, fehér, zöld árkuspapírral bevontuk, s a díszes
papírra teli holdat, fénylő csillagokat és hosszú csóvájú üstököst
ragasztottunk. Esténkint összejártunk, a csillagos verseket, énekeket
gyakorolni, melyek szájról szájra terjedtek, száz és száz változatban,
évszázadokon át. Karácsony vigiliáján aztán sorba jártuk a házakat, a Debreceni,
a Piskóti, a Bátori, a Posta utcát, akár ezek a kanadai gyerekek, a Kisjézus
köszöntésére.
Egyikünk volt a Beköszöntő, másik a Perselyes, a harmadik a Csillagos. A
Beköszöntőnek és Perselyesnek csörgős botot csináltunk, amivel az ütemet vertük
a pattogós énekekhez. A csillagjárás így alkonyat után kezdődött, miután a kicsi
gyerekek és a cigány népek végig kantálták a falut, s a háziak nagy sietségben
befejezték az ünnepi előkészületeket. A játék így hangzik (legalábbis a mi
előadásunk szerint):
Beköszöntő: (Miután engedélyt kap a háziaktól a belépésre, sapkáját illedelmesen
leveszi,
benyit az ajtón. Közben a Perselyes, egyik kesztyűjét a hóna alá, a másikat a
fogai közé
szorítva, segít a Csillagosnak meggyújtani a csillagban a gyertyát).
Jó estét, jó estét e házi gazdának,
Úgy kicsinek, mint nagynak,
Az egész házi családnak.
Felkérem a gazdát, idehallgassanak,
Csillagos társaim odakinn állanak.
Bészállítnám őket, igen nagyon fáznak.
Be szabad jönni a szép csillaggal?
Háziak: Be!
Beköszöntő: (Kitárja az ajtót, csörgős botja fejével nagy ívet mutatva, behívja
társait):
Jertek be, ti erdei lakosok,
Hadd lássam, hogy mit tudtok.
Csillagosok: (A bevonuló énekkel az ajkukon bejönnek. Az ajtó előtt
felsorakoznak,
egyik szélen a Perselyes, másikon a Beköszöntő, középen a Csillagos.)
Menjünk be minnyájan nem messzi már,
Tündöklik, fényeslik jelentik már,
Hogy született nékünk ember testben,
Jézus, mi Megváltónk Betlehemben.
Perselyes: (Az asztalra teszi a díszes papírral bevont perselyt, jól megcsörgeti
benne a sok
pénzt.)
A múlt este bementem egy nagy úrnak házába,
Perselyemet lecsaptam az asztalára.
Mondtam neki, tegyen bele pénzt, vagy amit akar.
De az úr nem ajánlott semmit.
Úgy homlokon vágtam, hogy lefordult a lócáról.
Felpattantam a paripámra,
kifordultam a síkra,
Mint acélból a szikra.
Eltört lovam lába, én meg úgy maradtam
Egy inben, gatyában, mint a piros alma
A maga héjában.
Ének: (Pattogós ének következik. Csillagos serényen pörgeti a csillagot, melynek
három
tornyán szilajul lengnek a hosszú papírból kivágott sallangok. A csörgős botok
ugyancsak járják, verik fel a ház földjét.)
Üdvözlégy, áldott Mesiás,
Pásztorok, pásztorok,
Ki a mennynek és a földnek
Teremtő szent Ura,
Istent áldunk és imádunk,
Mesiásnak ezt kiáltjuk,
Lábodhoz borulunk, alle-alleluja,
A kis Jézuskának alle-alleluja.
Ének: (Szép andalító ének következik, mialatt a ház kicsinyei előjönnek, nézik a
csillagot, ujjal mutogatnak a Holdra, a Napra. A legapróbbak egészen
megbarátkoznak,
a hosszú sallangokat kapkodják a csillag tornyain. A gazdasszonyka „megtömi” a
perselyt. Némelyik elég sokat ád, két-három forintot, két ujja között meg is
csillogtatja
a pénzt, melőtt belecsúsztatja a perselybe. Némelyik, fukarságból, vagy
szegénységből
keveset, pár fillért csupán, azt is a csipejével eltakarva, hogy a csillagosok
ne is lássák.)
Él a juhász a mezőben,
Nyája legel zöld erdőben,
A hegyek fúvásiban,
A vizek forrásiban.
Midőn a nap felvirrad,
Sugáriban szétszakad,
Jobb lesz pásztori botom,
Mint ország birodalom.
Juhaimat kieresztem,
Legelőre kivezetem,
Harmatos fűben járunk,
Zöld pázsiton sétálunk.
No hát pajtás sétáljunk,
Az akolnál megálljunk.
Csillagos: (A Beköszöntőnek)
Nosza, pajtás, fogd az ajtót,
Vagy pedig a kilincstartót.
Mert már innen elutazunk,
Boldog ünnepet kívánunk.
Ének: (Beköszöntő kitárja az ajtót, Perselyes fogja az asztalról a perselyt, s
ének-
szóval kivonulnak.)
Isten áldja meg,
E háznak gazdáját,
Jószágát, borát,
Éléskamoráját.
Utána napokon át erről beszéltek Nyírbélteken. Volt is miről beszélni! Melyik
volt a legszebb csillag? Melyik a legjobb csillagos banda? Melyik csoport
énekelt legszebben, leghangosabban? Melyik ivott legtöbbet? Volt ám olyan banda
is, melynek tagjai időnap előtt eláztak, s a szép harsonás bevonuló éneket így
fújták:
Menjünk be minnyájan
Nem messzi már,
Tündiknél a bivaly
Az ólban áll…
Hát persze, hogy üres maradt a perselyük! Az ilyeneknek futótűzként híre
terjedt, s némelyiket be sem engedték a házba.
Nagy többségünk azonban igen komolyan vette a csillagjárást. Néhol a háziak is
velünk együtt mondták az énekeket, verseket, melyek vallási egyetemességük
ellenére is kifejezést adtak a mi vidékünk sajátosságainak: a szűkösség
gondolatának, a nagyúri fukarságnak, a szilaj paripákról való álmodozásnak, a
Kisgyermekkel való együttérzésnek, s általában mindazoknak a gondoknak-bajoknak,
melyek időnap előtt felnőtté érlelték még az olyan kisiskolásokat is, mint mi,
évtizedekkel ezelőtt.
(Megjelent Ottawában, a Kanadai Magyar Írók Köre antológiájában, 1970-ben.
Iskolás gyerekek előadták Winnipegen és Ottawában. Rövidített változata
megjelent újságokban Nyíregyházán, Torontóban, Victoriában és Vancouverben.)
